A Zsuzsinál hallotta először őket a nővérem, és ízibe el is kunyizta a cd-t. Majd meghallgatta, és holtomiglan-holtodiglan. Addig-addig erősködött, míg végül én is meghallgattam, és hát nem tagadom, azóta ki sem szedem Quimbyék legújabb anyagát sem a kocsiból, sem a véremből. Tudtam, hogy léteznek, meg hogy állítólag jók, de ennyi, és itt volt tegnap a soha vissza nem térő ismerkedési est
Zokogó Majom a Gizella udvarban. Hegedű, citera, basszusgitár ezek határozzák meg a hangzást, valamint a furcsán kanyargó dallamok és szövegek. Péntek Tamás, az együttes birkapásztora és frontembere válaszolt a Veszprém Index kitelepült szerkesztőségének kérdéseire.
Éjfél után elhal a zene a városban csak a kitartó, abszolút akusztik társaságok pengetnek, kongáznak elszórtan -, a tömeg egy része hazafelé veszi az irányt, ám az elszántabbak az Expresszóban folytatják a bulit az Enikő Partyn. Tegnap az Illegál Kommandó is csatlakozott a megveszekedett bulizókhoz, és lecsapott az Expresszóban. Kattintsanak, tekintsék meg képeinket!
mert ez a nap tartalmazni fog nem kevés újonnan és új erővel érkező fesztiválközönséget. Nekünk pedig, akik végülis túléltük minden konstans mulatozások kritikus harmadik napját (bár kicsit korábban mentünk haza), meg kell próbálnunk majd lépést tartani velük. Az arisztokratikus fölény persze bennünk van: miénk itt a tér, és nem az új jövevényeké, akik kicsit szebbek, kicsit frissebbek, de mégiscsak alsóbbrendű, hétvégi fesztiválozók.
Elcsépelt kifejezés, de valóban csordultig megtelt az Óváros tér tegnap este a Megasztárok koncertjén. Lám, lám, ha nem 2500 forint a belépő, egyből több ezren kíváncsiak a tehetségkutató műsor sztárjaira. Megállapítottam, a színfalak mögött nem mindig derűs a hangulat, de ezt nem kötik a közönség orrára De én mindent láttam, hallottam.
A Kövér Potkány az utóbbi jó néhány évben szerepelt a programban. Idén nem. Szepi azért itt van, Geri egy más formációban dobol, és Győző is fel-feltűnik a hajnali zenéléseken szájharmonikájával. Lássuk, mit szól az Utcazenéhez egy nagy öreg!
- Az Utcazene fesztiválról is el lehet mondani, amit minden öreg fesztivállal kapcsolatban emlegetnek, hogy már nem olyan, mint régen?
Gizella udvar, Veszprém. Délután négy óra öt perc van, a nap izzik, de sebaj, árnyékban, enyhén remegő kézzel tapicskolom a klaviatúrát. Az első gyógysör gondolatával kacérkodom, ami űzné el messzire a remegést, gyomorban és végtagokban, a fejfásáról szót se. Tőlem cirka öt lépésre a debreceni Csak (UZ4) nevezetű formáció nyomja az alterockot, a Pg Csoport számának különösen örülök.
Ugyancsak azok közé a dolgok közé tartozik, amikről egy idő után elfelejti az ember, hogy mikor is kezdődött, és egyáltalán, hogyan. Egy 90 perces BASF kazetta egyik felén volt meg először. A másik oldalán Lou Reed meg Velvet Underground. Valami iszonyatosan vicces meg vidám dolognak tűnt. Hobó, Edda, P. Mobil és a társaik után valami nagyon-nagyon új, nagyon-nagyon derűs, s a sokadik szorult helyzet után, valami nagyon-nagyon bölcs.
Pillanatfelvétel röviddel a KFT fellépése után: egy kigyúrt férfi vékony fiatal nőt rugdos bőszen az Utcazene fesztivál aszfaltján, körülöttük bámészkodó tömeg, a régi sláger módosul: De jó / neked, / ez egy fantasztikus lány, / és szétvered a fejét, / mer megteheted. Dúdoljuk együtt.
Az Illegál Kommandó az átmulatott éjszaka fáradtságától némiképp tikkadtan, de újra támad. Senki és semmi nincs biztonságban, tabuk dőlnek, utcazenészek vesztik hangjukat, kisgyermekek illetődnek meg Paparazzijaink körbejárták a terepet, hogy a még ilyenkor is a gépük előtt ülő és a billentyűket nyomkodó, elvetemült internetbolondok is élvezhessék a feszthangulatot. Aki nem veszprémi, az felmentést kap, viszont nagyon sajnáljuk. Azt nem tudjuk, hogy mulat egy magyar úr, de mi így.