Patrióta Lokál: Utcazene

Örömzene a Kossuth utcán

- fesztiválzáró Rubber Puppet koncert -

Öt nap minden fáradtsága és az együtt átvészelt élmények emlékei kísérték kicsi, ám annál lelkesebb csapatunkat szombat este. Egy dolog volt, amiben a tatabányai és a veszprémi infópontos önkéntesek teljesen egyetértettek: az utolsó esti programok közül a Rubber Puppet fellépését választottuk.

Utolsó etap

- bevetésen az Illegál Kommandó -

A szombat az ellentétek napja volt az Utcazenén: a megszállott fesztiválozók (s fesztiválon dolgozók) a végkimerültség jeleit produkálták, míg a hétvégi kíváncsiskodók frissen és üdén flangáltak a belvárosban. Egy tény: szombat este egy tűt sem lehetett volna leejteni volna elejteni Veszprém belvárosában. Katt a továbbra, ott egy képriport!

Naked Gun

- interjú az énekesnővel -

Első nap igazán meglepődtem: egy régi ismerősöm köszönt vissza az egyik színpad előtti mikrofonállvány mögül. Hattagú együttesük az egyetlen veszprémi versenyző a húsz között, ezzel együtt már abszolút adta magát, hogy felkérjem egy kávé melletti „kérdezz-felelekre”. Mosolyogva beszélgettünk, pont, mint évekkel ezelőtt, csak annyi különbséggel, hogy már mindketten képviseltünk valami nálunk többet. Kattintson.

A nő kétszer

Für Anikó az Utcazenén

Bereményi szöveget ír, Hrutka-Winchester zenésít, Für énekel… Érdekes, szinte paradox kombinációnak tűnik ez a felállás, mégis megvalósult a Nőstény álom című album kapcsán. Ennek az opusznak szabadtéri bemutatóján voltak jelen tudósítóink, és tudósítottak is: ketten egyről…

Záróra

- szombati koncertajánló -

Elérkezett a kilencedik Utcazene Fesztivál utolsó napja. A belvárosi lakók már nagyon várták ezt a pillanatot, a zenerajongók előtt pedig itt a lehetőség, hogy még egy utolsót tomboljanak kedvenc együttesük koncertjén.

A Kossuth utcán 15.30-kor a Profundo nyitja a napot. Az akusztikus rockot játszó csapat saját számaival próbálja meghódítani az sms-ezők szívét. Az előadásuk valóban megérdemel néhány telefonhívást, de ha szavazatunkat nem is, időnket mindenképpen érdemes az együttesre áldozni.

Negyedik etap

- bevetésen az Illegál Kommandó -

A péntek esti kiváló zenei felhozatal és a hétvége közeledte még jobban megmozgatta a várost, mint az előző három nap – elképesztő méretű tömeg hullámzott a belvárosban. Kattintsanak, nézzék meg, mit csípett el az Illegál Kommandó a hangulatból!


















És jöjjenek a fellépők!












Ének (nincs) az esőben

két pillanatkép a Fesztivál „esőnapjáról”

Sokan várták nagy érdeklődéssel a tegnap esti programokat, bár a különféle médiumok meteorológusai egyöntetűen hidegfront eljövetelét, esőzések beköszöntét jósolták. Mi elsősorban a Péterfy Bori koncert velős kivesézését terveztük, de sajnos alulmaradtunk az időjós-maffia nemzetközi cselszövésével szemben… Jöjjön hát két érdekes szösszenet a míves kritika helyett.

Szintén zenész

- ajánló péntekre -

Pénteki fesztivál-ajánlónkban veszprémi zenészeket kérdeztünk meg, hogy ők mondják meg, mit érdemes megnézni, meghallgatni, vagy ma mire lesznek kíváncsiak. Annyit előzetesen elárulhatok, hogy a legtöbben Rozsnyói Pétert istenítették.

Harmadik etap

- bevetésen az Illegál Kommandó -

Tegnap az eső belemaszatolt az estébe, de ez igazán nem érdekelte az Illegál Kommandót: amíg lehetett, dolgozott az Utcazenén, ám sajnos – avagy nem – a képek elkészítése után a Kommandó bizony töbször is a pohár fenekére nézett, és most remegő kézzel, de a jövőbe vetett bizakodó tekintettel veri a billentyűzetet. Sebaj, kutybaj, macskajaj.

Oldalak