Patrióta Lokál: Ügykontroll

Veszprém mellérendelt szerepben

- elit csoportok működtetik a Balatont -

Veszprém nem tud mit kezdeni a saját közvetlen közelével, mintha a saját városfalain belül élné életét, ezért nagyszerű kitörési pont lehet az Európa Kulturális Tava projekt – véli Oláh Miklós, a Balatoni Integrációs Kht. Társadalomtudományi Kutatócsoportjának vezetője, akitől azt is megkérdeztük, szükség van-e a térségnek fővárosra.

Alázattal kell közelítenünk

Együttműködési lehetőség a Balaton parti településekkel

Ismeretes, hogy 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa címet Pécs kapja. Ehhez kapcsolódó programelem, hogy ebben az évben Európa kulturális tava a Balaton legyen. Ennek kivitelezésében jelentős szerepet kap Veszprém, hiszen össze kell fogni a part menti településeket – tudtuk meg Porga Gyula alpolgármestertől.

Nem leszünk főváros

- a balatoni régió nem fogadja be Veszprémet -

Ha 15 kilométer távolságra a Balatontól egy megyei jogú város található, ez logikusan felveti azt a lehetőséget, hogy a balatoni vidék első városává váljon – véli Asztalos István, aki nemrégiben tanulmányában rámutatott, fordulatra van szükség a Balatonnal kapcsolatos stratégiában, illetve közgondolkodásban.

Balaton Veszprémben

- legalábbis szellemi értelemben -

Az AKKU civil szervezet a Balaton Fejlesztési Tanács segítségével 10 milliós állami forráshoz juthat, hogy Európa Kulturális Tavává varázsolja a Balatont. De hogyan, mi módon, milyen programmal, milyen egyéb forrásokból? – azt ma még nem lehet tudni. Mint az sem, hogy ebben a programban milyen szerepet vállal Veszprém.

Index Első

Amikor sörös eső esik

Nagy sokára nekünk is sikerült meggyőzni a szülőket, hogy három lány egyedül az ismeretlenben nem is olyan szörnyű. Ha belegondolnak, ők is gyakran lemennek a borgátai nyaralóba, így tudják, hogy senki ellenkező nemű nem lesz a közelünkben, maximum a füvet nyíró szomszéd nyugdíjas bácsi. Így hát megkaptuk a kulcsokat és…

Index Első

Első nyaralás a szülők nélkül

Bizony, egyszer elkövetkezik, amitől minden szülő retteg, hogy kamasz fiuk a haverjaival megy nyaralni. Csak sejtem, szegény édesanyám milyen képet alkothatott előzetesen erről, de biztos, hogy nagyon távol járt a valóságtól.

Index Elsők

Ott torony volt, Fekete-tenger…

A vízben pedig három veszprémi srác, akik az átkosnak nevezett rendszer végnapjaiban Bulgáriát választották szabadságtúrájuk helyszínének. Életemben nem nyaraltam ilyen lazán. Elindultunk. Nem volt szállásunk. Nem tudtunk pontosan, hova akarunk menni. Nem tudtuk, mennyi időre maradunk. Csak egyet tudtunk, hogy Bulgáriába megyünk, és jó lesz!

Index elsők

- az első nyári melóm -

Közös jatt, drekó, reisz-meiszter, gulag-szint, stikában, ho si minh ösvény, gályázni – ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a Hotel Marinában londinerként tanultam meg az első középiskolai évem előtti nyáron. Bár hivatalosan „elő-gyakorlat”-nak hívták, én mégis első munkahelyemnek tekintem, leginkább a megszerzett élmények elképesztő mennyisége miatt.

Nyaralás fenn és lenn

Alpoktól a tengerpartig

Sokan értetlenül néztek rám, amikor nyaralási úti célként az Alpokat neveztem meg. Egy internetes oldal tagjaival indultam útnak, hogy meghódítsam a 2000 méter közelében fekvő Rax-fennsíkot. Két héttel később pedig csatlakoztam a több százezer magyar állampolgárhoz, aki a horvát tengerparton nyaral. Új élmények fenn és lenn.

Ritkán nyaralok és még ritkábban járok külföldre, azonban idén a Merkúr és a Föld szerencsés együttállásának köszönhetően – nevezzük inkább véletlennek – úgy alakult, hogy a nyáron olyan helyekre jutottam el, amelyek régóta célként lebegtek előttem.

Oldalak