Patrióta Lokál: Tudomány

Hőségrekordok Európában és Magyarország területén

valamint a „VAHAVA projekt” – I. rész

Amikor e sorokat papírra vetem, épp megdől hazánkban a mindenkori hőségrekord. A korábbi meteorológiai folyamatok már éreztették hatásukat (emlékeztetnék a tavaszias 2006–2007-es telünkre). Minden palatinuszi elmélkedés arra a következtetésre jutott, hogy (a kalandor „tudósok” zagyvaságai ellenére) a valós természettudományi kutatások megalapozott állításai szerint bolygónkon, a Földön, klimatikus változással kell számolni.

G8-csúcs

A Palatinus megítélésében – 3. rész

A napjainkban zajló világméretű háborúban, ami talán a III. világháború (ezt egy amerikai közvélemény-kutató csoport tette fel kérdésként, a megkérdezettek több mint 60%-az azt mondta, hogy 2001 szeptember 11. óta igen), a világot irányító és hatalommal bíró politikusok azt állítják, hogy létezik a világméretű terrorizmus elleni harc, aminek több fronton zajló háborúját tapasztalhatjuk nap mint nap.

G8-csúcs

A Palatinus megítélésében – 2. rész

A világ hírközlő szervei 2007 június első heteiben lázban égtek, mert szigorú biztonsági intézkedése mellett Heiligendammban ülésezett nyolc állam vezetője, amit a G8-ak csúcstalálkozójának neveznek. Három téma megvitatására került sor a megbeszéléseken. Első a klímaváltozás égető gondjainak megoldása, a második Afrika megsegítése, a harmadik a világ gazdaságának kérdése. Szerepelt egy segédtéma is – ez az USA rakétavédelmi rendszer európai telepítésének nemzetközi feszültségét volt hivatva feloldani.

G8-csúcs

A Palatinus megítélésében - I. rész

A világ hírközlő szervei 2007 június első heteiben lázban égtek, mert szigorú biztonsági intézkedése mellett Heiligendammban ülésezett nyolc állam vezetője, amit a G8-ak csúcstalálkozójának neveznek. Három téma megvitatására került sor a megbeszéléseken. Első a klímaváltozás égető gondjainak megoldása, a második Afrika megsegítése, a harmadik a világ gazdaságának kérdése. Szerepelt egy segédtéma is – ez az USA rakétavédelmi rendszer európai telepítésének nemzetközi feszültségét volt hivatva feloldani.

Egy szerény jubileum

Az elmúlt egy év palatinuszi írásainak összegzése - II. rész

Az elmúlt év írásaiból reményeim szerint sok információt gyűjthet maga számára az olvasó. Sokszor azt érzem, hogy szinte reménytelennek tűnő a fáradozás, hogy mindenről kellő alapossággal és átfogó tudományossággal beszéljünk. A megjelent írások szerény megítélésem szerint arra talán elégségesek, hogy valamilyen nagy rendező elveket alakítsunk ki magunkban és minden esetben a téma megítélése szerint egy fő tudomány területedre építve pontosan integrálni tudjuk, az ún. segédtudományokat.

Egy szerény jubileum

Az elmúlt egy év palatinuszi írásainak összegzése - I. rész

A Palatinus Klub megalakulását követő évben az Index.Veszprém portálon 2006 május 5-én jelent meg az első összefoglaló írás „A földi élet, és annak lehetőségei” címmel. Eltelt egy év, ami alatt különféle írások láttak napvilágot, mind a "Tudomány" témakörében. A szerteágazónak tűnő témákban olvasni lehetett írásokat az orvostudományról, katasztrófákról, pusztuló földi életünkről, az ember jövőjének esélyeiről, a természet felborult egyensúlyáról, tehát mindenről, ami a Föld ökológiai-biológiai egyensúlyáról vagy egyensúlytalanságáról szól.

A „Kezdet vége” vagy a „Vég kezdete”

A Lugánói jelentés Palatinusz-értelmzése – IV. rész

Számos tudós reálisan látja, hogy a Föld nem képes 6–8 milliárd embert eltartani. A pénz és liberális gazdaság ezt így magyarázza: „minél kevesebb embernek kell osztoznia a gazdaságon, annál több marad a nyerteseknek”. Ez a gondolatmenet lavinaszerűen zúdul végig a Lugánói tanulmányon. Érvek özönével találkozhatunk, hogy ez a szemlélet egyenesen emberellenes.

A „Kezdet vége” vagy a „Vég kezdete”

A Lugánói jelentés Palatinusz-értelmzése – III. rész

A Lugánói tanulmány úgy látja, hogy minden adat azt bizonyítja, terjed a világban a fegyverkereskedelem, a kábítószer-kereskedők is egyre nagyobb területre terjesztik ki tevékenységüket. Óhatatlan, hogy ezzel egyidőben elképesztő pénzmosások induljanak útjukra, és természetesen virágzik az emberkereskedelem és -csempészet.

A „Kezdet vége” vagy a „Vég kezdete”

A Lugánói jelentés palatinusz-értelmzése – II. rész

Múlt heti írásunkban a világot fenyegető veszélyeket felismerő csoportosulások, szakértők, klubok véleményeit ismertettük, mert mindezek az anyagok szükségesek ahhoz, hogy a Luganoi tanulmányt mélységében, összefüggéseit feltárva elemezni tudjuk.

A „Kezdet vége” vagy a „Vég kezdete”

A Luganoi jelentés palatinusz-értelmzése – I. rész

Edwad Munch 1893-ban festette meg döbbenetes festményét, amelynek a Sikoly nevet adta. Nem olyan rég az a hír járta be a világot, hogy az oslói Munch Múzeumból fegyveres rablók elrabolták a világhírű festményt. A festményt Munch akkor festette, amikor Földünkön az élővilág még egyensúlyi állapotban volt, és nem kellett azon gondolkodni, hogy az elkövetkezendő generációknak milyen életesélyei lesznek.

Oldalak