Patrióta Lokál: Tudomány

Elmúlt a 2007. év

Évadzáró Palatinus elemzés – II. rész

Elvont gondolatok alapján nem lehet kizárni, hogy a földi élethez kapcsolódó egyensúlytalanságot maga a politika és szoros szövetséges, a tőke tartja fenn. A 2007. év végén mivel találtuk magunkat szembe? A világ békétlen, háborúk folynak, új háborúkat készítenek elő.

Elmúlt a 2007. év

Évadzáró Palatinus elemzés – I. rész

Az elmúlt években a Palatinus tanulmányok igyekeztek átfogóan, néha talán túlságosan részletesen elemezni Földünk sorsát, közeli és távoli jövőjét. Az elemzések igyekeztek feltárni mindazokat az összefüggéseket, amelyek a múltban gyökereznek, és adott esetben meghatározzák napi életünket is. Tényszerűen meg kell állapítani, hogy a 2007. évben sem történt semmi olyan változás, ami esetlegesen lassíthatná vagy megállíthatná bolygónk pusztulását.

Somatologia - táplálkozás és anyagcsere

- a bélbaktériumok – első közlés -

Az alapvető anyagcsere-folyamatok megismerésével lehetőségünk nyílt arra, hogy betekintsünk a biokémiai folyamatok bonyolult rendszerébe. A szomatológus az embert – annak testét és életfolyamatait – minden esetben összefüggéseiben vizsgálja, miközben azt elemzi, hogy a vizsgált személy kornak-nemnek megfelelően milyen egészségi állapotnak örvend.

SOMATOLOGIA - Táplálkozás és anyagcsere

(első közlés) – V. rész

A felnőttkori jellemző baktériumflóra a vegyes táplálkozás bevezetésével jelenik meg. A természetes bélflóra soha nem tekinthető állandónak – a táplálkozással, az életvitellel, a gyógyszerfogyasztással ezek az értékek folyamatosan változnak; úgy mennyiségileg, mint minőségileg.

SOMATOLOGIA - Táplálkozás és anyagcsere

(első közlés) – IV. rész

Az ismeretek birtokában azt tudjuk, hogy egy egészséges, normális testsúlyú felnőtt zsírtartaléka mintegy két hónapra elegendő. A kb. 3 kg mobilizálható fehérje – az idegszövet minimális szénhidrátszükségletének ellátását figyelembe véve kb. – 15 napig elegendő. Ennél hosszabb éhezés elviselése az izomzatból mobilizálható fehérjék mennyiségétől és az idegszövet hiányállapotához való alkalmazkodó képességétől függ.

SOMATOLOGIA - Táplálkozás és anyagcsere

(első közlés) – III. rész

Minden biológia lét alapfeltétele a szakadatlan, folyamatos, megújuló anyagcsere-folyamatok összessége. Az anyagcsere-folyamatot valójában egy bonyolult biokémiai folyamatrendszernek tekinthetjük. Ebben a körfolyamatban elemek, izotópok és vegyületek vesznek részt, gáznemű, folyékony és szilárd halmazállapotban.

SOMATOLOGIA - Táplálkozás és anyagcsere

(első közlés) – II. rész

Az emberi szervezet anatómiailag (minden ellenkező híreszteléssel szemben) kifejezetten és elsősorban a folyamatos anyagcserére rendezkedett be (az élővilág más szereplőire is jellemzőek ezek az állítások). Tegyünk egy kísérletet arra, és vizsgáljuk meg, hogyan néznek ki ennek a rendkívül bonyolult életfolyamatnak egyes részletei.

Gáz van, nagyon nagy gáz van! – II. rész

Palatinus elemzés

Gázban élünk – ez a gáz nem más, mint a levegő. A levegő nem más, mint a Földünket körülvevő gázelegy. A száraz levegő – optimális természetes formában – 78,09 százalékban nitrogént, 20,95 százalékban oxigént, 0,93 százalékban argont és mindösszesen 0,03 térfogatszázaléknak megfelelő egyéb gázokat tartalmaz. Ipari területeken az oxigén rovására változó mértékben kimutatható a széndioxid kb. 0,03 – 1 térfogatszázalék arányban.

Oldalak