Patrióta Lokál: Tudomány

Filozofikus gondolatok – 3. rész

- az életről és a tudományokról -

A természetben, a földi biológiai sokszínűségben az élőlények, növények, állatok soha nem írják felül a természet nagybetűs törvényeit. Az ember az egyetlen biológiai lény, amelyik veszi magának a bátorságot, és felborítja ezt a rendet. A természetet nem zavarná, hogy ha az emberiség szép csendesen kipusztítaná önmagát.

Filozofikus gondolatok – 2. rész

- az életről és a tudományokról -

Természet-tudományokkal próbálkozom foglalkozni. A természettudomány az életjelenségeket a maguk valóságában tanulmányozza. Ennek a megváltoztathatatlan rendnek az elfogadásával próbálom feldolgozni a természet törvényszerűségeit. Szomorúan, de elfogadom, hogy a véges ember a végtelent soha nem értheti meg.

Filozofikus gondolatok

- az életről és a tudományokról - I. rész -

Szép napos reggelre virradtunk 2008. augusztus 17-én. Ezt a nyaramat – mint már azt többször tettem – a Bakonyban töltöttem, közel a természethez – két egyetem között. Kihasználva az egyetemi szünetet, kutatásaim esetleges eredményeit rendezgettem, és készülődtem a szeptemberben folytatódó kutatási feladatokra.

Elmélkedés és elemzés – V. rész

- jelenlegi helyzetünkről és esetleges jövőnkről -

Napjaink hazai politikai kommunikációjában mindenhol megtalálhatjuk az 1950-es évek és az 1956 utáni időszakok politikai, társadalmi, gazdasági bírálatait. Szomorúan kell hallani, hogy a kellő önbizalommal nyilatkozó elemzők milyen degradáló módon nyilatkoznak szüleikről, nagyszüleikről.

Elmélkedés és elemzés – IV. rész

- jelenlegi helyzetünkről és esetleges jövőnkről -

Visszatérve eredeti témánkhoz, kijelenthetjük: az elemzők és a tanácsadók a lehető legegyszerűbb és kockázatmentes tevékenységeket folytatják. Összeadnak, kivonnak, osztanak és szoroznak, csak azzal nem számolnak, ami a számok mögött van. Tapasztaltam, hogy egy közgazdász milyen módszerekkel készíti el tervét.

Elmélkedés és elemzés – II. rész

- jelenlegi helyzetünkről és esetleges jövőnkről -

Napjainkban a gazdasági és a politikai elemzések minden esetben túlsúlyba kerülnek, és elnyomják azokat a tudományterületeket, amelyek talán nem olyan látványos módon, de kellő alapossággal értelmezik mindazokat a természeti és életfolyamatokat, amelyek meghatározzák biológiai létünket, a természet sorsát.

Elmélkedés és elemzés – I. rész

- jelenlegi helyzetünkről és esetleges jövőnkről -

A hírközlő szerveknél, újságoknál, rádióban és a televíziós műsorokban nem telik el úgy nap, hogy néhány elemző ne tenné közzé gondolatait. Mindenki számára úgy tűnhetnek, hogy az elemzések megfelelő alapossággal készülnek. Garanciának tekinthetjük, hogy az aktuális közzétételeket elemző intézetek, néha „kutató intézetek” feldolgozása alapján tudhatjuk meg.

Értem – nem értem

- aktuális gondolatok – III. rész -

Rohanó világunkban az az érzése támadhat mindenkinek, hogy jövőnk szempontjából talán rossz utat választottunk magunknak. A történelmet ismerők tudják, hogy az emberiség az elmúlt néhány ezer évben sokszor döntött rosszul, sokszor választották eleink azt az irányt, amiről már a kezdetekben is tudható volt, hogy kudarcba vagy tragédiába torkollhat.

Értem – nem értem

- aktuális gondolatok – II. rész -

Rohanó világunkban az az érzése támadhat mindenkinek, hogy jövőnk szempontjából talán rossz utat választottunk magunknak. A történelmet ismerők tudják, hogy az emberiség az elmúlt néhány ezer évben sokszor döntött rosszul, sokszor választották eleink azt az irányt, amiről már a kezdetekben is tudható volt, hogy kudarcba vagy tragédiába torkollhat. A kiválasztottak, diktátorok, tehetségtelen politikusok sokszor rögeszméjüktől vezérelve vitték romlásba népüket és pusztították el kultúrájukat. Válaszút pedig mindig lett volna.

Oldalak