Megérkeztünk, aztán mondtak sok jót és rosszat is, most pedig összegezni kellene. Összegezni amúgy bonyolult, mert egy szigetes héten annyi minden történik az emberrel, hogy ez olyan, mintha ha az elmúlt két-három hónapomról kéne mesélnem pár sorban, röviden.

Bizony, ez egy fáról lógó felállított sátor…, de annyira nem lepődtünk meg, találkoztunk itt már valószínűtlenebb dolgokkal is. És hallottunk régebben olyan sztorikat is, hogy valakinek nemhogy kirabolták a sátrát, de az egészet cakkom-pakk elvitték (ennél végül is sokkal kedvesebb, ha csak a haverok viccelnek meg 5–6 méter szintkülönbséggel). És hallunk új történeteket is, főleg itt. – Itt a Szigeten.

Fontosnak tartottam, hogy kedves látogatóink ne kizárólag a mi perspektívánkat, élményeinket olvassa egy akkora (hatalmas) helyről, mint a Sziget. A dolgozókat hosszabban kérdeztem, míg a vendégeket röviden – egy-egy mondatban –, hogy minél több különböző arc és vélemény összegyűljön.

A Budapesten tanuló lány anyagi okok miatt vállalta el az adandó munkát. Napi 12 órában (24:00–12:00) kávét szolgál a megfáradt szigetlakóknak. Érdeklődtem, mennyire megterhelő, megérte-e, marad-e energiája szórakozni munka mellett.

09:00 – ébredés, majd a pakolás végső stádiuma: bőrönd-gyömöszölés, éjszaka megírt úti-lista utolsó pipáinak behúzása. 11:30 – Vonatra szállás. 13:15 – Déli pályaudvar, majd csak a legfontosabbak (ebéd, kijutás a Szigetre, sátorhely-keresés, sátorverés, fotózás) elintézése. 21:36 – Cikkírás a nagyszínpad mögötti sajtókonténerben. Az Iron Maiden dübörög már, valamiért korábban kezdtek. Az Iron Maiden dübörög mellettünk, nekem meg cikket kell írnom – ez ilyen.