Patrióta Lokál: Kultúra

"Győzik a jobb!"

(M)uff az új diákrektornak

Véget ért a Veszprémi Egyetemi Napok rendezvénysorozata. Bár egyre inkább az esti kocsmázások javára mozdult el a részvételi arány (ld. a Még két nap és a Detoxikálóban törzsvendég leszek főcímű VEN-körlevelet), látványban és izgalmakban nem volt hiány az elmúlt négy nap (5 éjjel) alatt. Ebből a hangulatból szeretnénk ízelítőt adni az el-elcsípett mondatok segítségével.

"Ha VEN van, akkor VEN van." - VENetou, az új diákrektor roppant tanulságos és elgondolkodtató összegző mondatainak egyike.

Ének a csodaszarvasról

- kicsit másképp -

Jankovics Marcell és Szörényi Levente animációs filmje szokatlan a tömegfilmeken butított néző számára. Mintegy másfél óra alatt a magyar történelem vonul végig előttünk a kezdetektől egészen az államalapításig, csak kicsit formabontó feldolgozásban.

A HEMO - Sztárlesen - sorozatának legutóbbi rendezvényén az Ének a csodaszarvasról című animációs filmet tekinthette meg a szépszámú közönség. A találkozó után lehetőség nyílt beszélgetni a két alkotóval.

Che Tango

- autentikus argentin tango est Ernesto Arenson társulatával -

A tangó zenevilágának egyik egyedülálló képviselője, Ernesto Arenson neve már előre is sokat ígér a műfaj kedvelőinek. A Che Tango a 19. században kialakult műfajt kelti életre a mai közönség számára április 9-én, kedden, este 7 órakor a VMK színháztermében.

Balkáni cigánymuzsika a Boban Markovič Orkestarral

Asztalon-táncolós, pohártörős, lendületes balkáni zene; aki erre képes egy helyben ücsörögni, az másra sem tud mulatni. A Boban Markovič Orkestar a DC-ben adott lemezbemutató koncertjén ismét bizonyítást nyert, hogy amit ők játszanak, az muzsika a szó legszorosabb értelmében. A koncert után Boban Markovičcsal beszélgettünk.

- Sokszor fordulnak meg Magyarországon. Lassan hazánk a második otthonukká válik?

Magyarország sorsfordulói a XX. században

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc

Április 4-én, csütörtökön 17.00 órakor a VMK előcsarnokban a Magyar Történelmi Társulattal közös szervezésben a "Magyarország sorsfordulói a XX. században" címen indult előadássorozatban Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatója „Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc” címen tart előadást.

A Rock and Roll rugója

Beszélgetés Lukács Lászlóval

Ismét turnézik a Tankcsapda. Teszik ezt azon okból, hogy újra felvették és kiadták a Baj van című, eredetileg 1989-ben megjelent demó-felvételeiket. Ennek a promociós fellépés-sorozatnak keretében március 29-én ellátogattak a Veszprémi Egyetem Diákcentrumába. A rendkívül jó hangulatú koncert után az öltözőben beszélgettünk Lukács László basszusgitáros-énekessel, az együttes vezetőjével.

Büfé mese

- görög mese -

Mit lehet egy büfében csinálni? Természetesen enni és inni járnak ide, az iskolai órák között, vagy a fárasztó munkában elfáradt emberek a testet és lelket felüdítő kávét felhörpinteni. Ezen kívül egy büfé remek helyszíne lehet baráti beszélgetéseknek is.

Trabant, disznó és Humphrey Bogart

- ajaj, Macskajaj -

1995-ben Emir Kusturica elkészítette talán máig legjobb filmjét, az Underground-ot, amely a második világháborútól a polgárháborúig mutatta be Jugoszlávia történelmét. Teljesen jogosan az alkotás díjat nyert a velencei filmfesztiválon. Utána a rendezőt kikezdték a történet szemléletéért, mert az bizony nem a nyugati civilizáció elvárásai szerint készült. Akkor elhatározta, hogy következő filmje vidám lesz.

Oldalak