A feszültség dinamizmus. Horváth Lajos képei rabul ejtik nézőjüket. Ha valaki elég érzékeny, rögtön izgatni kezdi: miként lehet a borús témakomplexumú, a művészettörténet korszakos alakjaira utalással és a velük feltétlen ellentétben álló derűs színvilággal olyan felkavaró érzést kelteni a szemlélődőben.
Interjú Kilián Lászlóval, a Művészetek Háza munkatársával, a francia irodalommal és kultúrával foglalkozó Veszprémi Irodalmi Nagyhét egyhetes rendezvényt szervezőjével.
Szerinted milyen volt? Itt gondolok minőségre és arra, hogy az eredetei cél miként valósult meg. Kik támogattak ebben a munkában?
Tizedik alkalommal, június második hetében került megrendezésre Veszprém testvérvárosában, Sepsiszentgyörgyött az Atelier Nemzetközi Színházi Fesztivál. A veszprémi Petőfi Színház a rendezvényen olyan jól szerepelt, hogy több díjat is magával hozhatott.
Nem mindennapi, ünnepi évadot tudhat maga mögött a veszprémi Petőfi Színház. Ünnepi, hiszen idén tartotta állandó társulata megalapításának 40. évfordulóját. Az új vezetés első, szuverén évadát ezért számos új és régi díj adományozásával tette meghittebbé.
Az ég kék, a fű zöld, az élet pedig szép. Lehet, hogy első blikkre nem mindig tűnik így, de akkor is szép az élet feltéve, ha azzá tesszük. Csak rajtunk múlik, miként tekintünk a világra, egymásra és a borzalmakra. Erre mutat rá az Életvonat, valamint Az élet szép című filmek, amelyeket nemrég tűzött műsorára a Duna TV.
Végre! Némi kihagyás után újra egy olyan darab a Petőfi Színház deszkáin, amely nem csupán szórakoztató és mindenkihez szól, hanem tartalmas is egyben. A Kölyök című édes-bús musical segítségével ha netalántán eltávolodtunk volna tőle megtalálhatjuk a visszavezető utat a Petőfihez.
Megnyugtató az érzés, hogy Amerikában is készül őszinte film. Hiszen ott is csak hús-vér lények élnek nem Batman-ek, Superman-ek, Spidermanek, akik, szeretnek, gyűlölnek, alkotnak, hibáznak.
Három napon keresztül Veszprém városát ismét birtokukba veszik a gyermekek. Június 28-tól 30-ig a Germekfesztivál számos programmal várja az érdeklődőket. A mesekeretbe Kabóciádé királysága ágyazott látványos ceremóniák, bábelőadások, bábkiállítások, termékkóstolók, koncertek, vásári mulatságok, játszóházak programterve az alábbiakban elolvasható.
- Öt, illetve tíz év kellett Ficsku Pálnak és Bozsik Péternek saját könyvük megírásához
A másfél hete tartott könyvbemutató estje alatt kiderült, hogy miben is hasonlíthat egymáshoz a vonatjegyre nem tellett, csináltam egy kiadót miskolci óraadó és az újvidéki menekült, akinek 10 év alatt íródott kötetét barátja, a könyvhét legjobb alkotásai közé várja.