Patrióta Lokál: Kultúra

Miénk a vár, tiétek a színház - a Pannon Várszínház nyári terveiről

Mindig örömteli dolog egy város életében egy új színház megjelenése és "szárnypróbálgatása". Valószínűleg több polgártársamhoz hasonlóan én is féltő szeretettel kísértem figyelemmel a Pannon Várszínház első évi működését, és szurkoltam a közreműködők sikeréért. Az első "születésnap" alkalmából a színház megálmodóját és igazgatóját, Vándorfi Lászlót kérdeztem meg további terveiről.

Index: - Ez volt a Pannon Várszínház első kőszínházi évadja. Milyen hangulatú évadot zártatok, illetve milyen érzéseid vannak most a működés első évének zártával?

Utcára fiatalok!

- III. Veszprémi Utcazene Fesztivál -

No nem tüntetni, hanem zenét hallgatni, vagy éppen muzsikálni. Itt az alkalom minderre, immáron ugyanis harmadjára rendezik meg a Veszprémi Utcazene Fesztivált. Sőt! Idén egy nappal tovább tart a vigasság. De hogy mi is vár ránk július 8-13 között, erről Horváth Károly beszélt az Indexnek.

H.K.: - A tavalyihoz képest egy kissé módosul a fesztivál programja. Az utcazenészek délután 2-től este 8-ig beosztás alapján muzsikálnak, ezen kívül pedig kedvük szerint. Esti koncertek az elmúlt évi négy színpadhoz képest, idén ötön kerülnek megrendezésre.

Programok a siófoki Beach House-on

2002. július 4 – július 10.

Ha nagyon eleged van a füllesztő melegből, ha őrületre vágysz, ha a zene ritmusát akarod érezni a véredben, ha mozogni , sportolni akarsz: vár a Beach House.

Csütörtökön (július 4-én) este a Freee Magazin partyn Kühl, Chriss és Shootie gondoskodnak a fergeteges hangulatról.

Pénteken (július 5-én) 20 órakor a Bacardi & Coca-Cola – Az összeolvadás éjszakája buli várja a fiatalokat.

Álomszínház a Pecsában

- Dream Theater koncert -

Harmadszor látogatott Magyarországra a rockzene egyik csodacsapata, a Dream Theater. A lassan tizenöt éve nyomuló new york-i társaság eddig hat stúdió és négy koncertalbummal gazdagította a rock történetét. Igen, gazdagította, mert a heavy metal alapokon nyugvó progresszív rockzenéjük rendkívüli élmény az igényes zenerajongóknak.

Egy háborús veterán tanácsai

Kurt Vonnegut nyolcvan éves az idén. Ennek alkalmából a magyar könyvkiadás törlesztette egy régi adósságát, és nemrég kiadta az eredetileg 1981-ben megjelent Virágvasárnap (Palm Sunday) című önéletrajzi írásainak gyűjteményét.

Megtudhatjuk belőle, hogy mivel kellene kiegészíteni az amerikai alkotmányt, elmondja, miért tartja zseninek Mark Twaint vagy Jonathan Swiftet, nyilatkozik a trágárságról (Vonnegut bizony néha elengedi magát könyveiben), vallásról (meggyőződéses ateista), gyermeknevelésről, szexről. Olvashatjuk néhány, egyetemeken tartott beszédét is.

Ha nyár, akkor fesztivál

- Veszprémi nyár: a második alkalommal -

Augusztusban szinte minden este felöltheti kimenőruháját a veszprémi polgárság, és elzarándokolhat a város különböző pontjaira, hogy a történelmi város szellemiségéhez méltó, ugyanakkor könnyed szórakozásban legyen része.

Ki emlékszik ma már arra, hogy a hatvanas években Veszprém az elsők között volt a látványos nyári programokat szervező városok között? Az idén a Gizella Napok és az Utcazene fesztivál után mediterrán hangulatú estéktől pezseg majd Veszprém augusztus 1. és 20. között - remélik a rendezők.

Mozgalmas nyár a múzeumban

A Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság számára a nyár a kulturális rendezvények időszaka. A múzeum immár több éve dolgozik azon, hogy hangsúlyosabb közművelődési szerepet töltsön be a város és a környék életében. Az évközi programok – kiállításmegnyitók, múzeumpedagógiai foglalkozások, tudományos konferenciák, előadások – után a nyár a könnyedebb szórakozás időszaka.

A legbiztosabb Szigetelés

- indul a szigetláz -

Iszonyatos meleg, por, a higiénia egyhetes nélkülözése, állandó zaj, tömeg – többek között ilyen szavakkal lehet jellemezni a Sziget Fesztivált, Közép-Európa legnagyobb könnyűzenei eseményét. Ezek után joggal tehető fel a kérdés, miért akarna bárki is egy hetet a Hajógyári-szigeten tölteni ilyen körülmények között? A szervezők válasza: mert "kell egy hét együttlét".

Oldalak