Már a gimnázium eleje óta arra készülök, hogy egyszer sikeres érettségi vizsgát tegyek, és a felsőoktatásban folytassam tanulmányaimat. Nem is állok már olyan messze a várva várt napoktól, csupáncsak egy év van hátra. De mi marad meg belőlem itt az iskolában, mi marad meg belőlünk, ide járó diákokból? A sokévente megrendezett osztálytalálkozó, vagy a diákokban megmaradó szép, de fokozatosan elhalványuló emlékek?

Leginkább francia útifilmekben gyakori vágókép, amikor idős, barettsapkás bácsik dobálóznak fémgolyókkal (persze nem egymást célozva), miközben vörösbort szürcsölgetnek, és foghíjas vigyorokat eresztgetnek a kamera felé. A játék neve petanque (ejtsd pétank), és manapság már hazánkban is egyre népszerűbb.

1996 augusztusában egy teljes hetet töltöttem Budapesten egyik barátom társaságában. Szabadságom utolsó napjaiban titokzatos betegség kapott el: reggeltől estig őrülten tüsszögtem és több száz zsebkendő sem volt elég az orromból ömlő megmagyarázhatatlan mennyiségű váladéktengerre.

A Vígságok és balgaságok című előadást láthatta az érdeklődő közönség május 7-én délután a Latinovits Zoltán Játékszínben. A Végh Péter által rendezett produkcióban a veszprémi Petőfi Színház két színésze, Terescsik Eszter és Szűcs László virtuóz játéka nyújtott felhőtlen szórakozást.

A darab négy, Kóka Rozália által gyűjtött székely, illetve csángó népmesén alapszik (Az özvegyasszony három lánya, Juliska és a fösvény legény, Az ember, aki megtojott és a Kisködmön). A mesék a párkeresés nehézségeiről, a házasodás buktatóiról és a házas emberek mindennapjairól szólnak.