Péntek este kicsit megfáradva érkeztem a Városi Művelődési Központba, hogy sajtójegyemmel belépve megnézzem a híres Szegedi Kortárs csapat produkcióját, melynek Juronics Tamás és Duda Éva a koreográfusa. Ebben a műben a történetmesélés helyett inkább a nézők szívére, lelkére próbál hatni az idén húszéves Szegedi Kortárs Balett, nem sztorira építenek, hanem olyan területeket kívánnak bemutatni a tánccal, amelyeket szavakkal, verbális kommunikációval nem lehetséges. Nincs sztori, így a nézőnek csak az érzéseire kell figyelnie.

Mély nyomot hagyott mindenkiben, mégis nagyon nehéz írni róla. Bozsik Yvette társulata mellett közreműködött a Tánceánia Együttes, a Gördülő Tánccsoport és Matatek Judit. A cél: ép mozgásúak és nem ép mozgásúak találkozzanak a művészetben – és az üzenet szerint a mindennapokban. Idézve a narrátort: „Ha találkozol valakivel, valóban találkozz!”

A MU Terminál olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol a táncművészeti iskolákban végzett, fiatal táncosok egy évadon keresztül dolgoznak együtt koreográfusokkal, rendezőkkel és – a klasszikus balettől a kortárs táncon át a jógáig – különböző oktatókkal. Megadja a pályakezdők számára azt a szakmai tudást, amelyet csak a folyamatos táncképzés és a színpadi munka adhat. A MU Terminál III. – 2007/2008-as – évfolyamának tagjai: Asztalos Dóra, Gulyás Anna, Hoffman Adrienn, Horváth Adrienn, Kiss Róbert, Tuza Tamás.

Fejes Ádám: Csókol anyád, csomag nincs!

A karaván halad. Úton van. Az út lényege a nem a haladás, hanem a közösségi viszonyok alakulása, mibenléte, a bekerülés, a különállás, a feloldódás, a kitörés. És nincs mese, mindannyian részei leszünk a „nagy” karavánnak – akaratunktól függetlenül. Nagyjából így lehetne összefoglalni a Közép-Európa Táncszínház Karaván című darabjának kristálymagját. Az előadást szépen megtapsolta a közönség, de bennem hiányérzetet generált.