Patrióta Lokál: Kultúra

Párbaj és humanizmus

Mit írt a Veszprémi Hírlap 1908. június 21-én?

Milyen módon küzdött a párbajellenes liga az antihumánus párbajozás szokása ellen? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

Ars Sacra idén is

- kulturális gurmandoknak -

A várbéli piarista templom idén is otthont nyújt az Ars Sacra Galéria nyári előadás-sorozatának. A Kolti Helga színművésznő által szervezett rendezvények az elitkultúra iránt érdeklődők számára nyújtanak az elképzelések szerint maradandó élményt négy alkalommal. A sort Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményének restaurálásáról szóló képes előadás nyitja.

Emberek! Ki az utcára!

- Utcazene kilencedszerre -

Idén lesz kilencedik éve, hogy megrendezik Veszprém belvárosában a több napon át tartó zenei fesztivált. A rendezvény idejére – július 15–19. –, az eddigi évek tapasztalatai alapján, közel 100 000 fős látogatottságra számítanak a rendezők. Ráadásul az eddigi legjobb, s a fellépők szempontjából is a legszínvonalasabb Utcazene Fesztivál elébe tekinthetünk – mondta el a keddi sajtótájékoztatón Muraközi Péter főszervező.

Állatkerti mozaik

- szervál kölykökről, kis ibériai farkasokról, Szent Iván-éjről -

Az állatkertben szervál kölykök születtek. Egy francia állatkertből származó hím szervál már régóta az állatkert lakója, később Hollandiából érkezett meg a párja. Az új kifutó jótékony hatása rövidesen megnyilvánult, hiszen az idei alom már a harmadik szaporulat a szerválcsaládnál.

A kicsik a kifutóban jöttek a világra, ketten vannak, nemüket egyelőre nem ismerik. Szüleik gondos nevelése mellett még hetekbe fog telni, míg a látogatók is megpillanthatják a kölyköket.

„Utáltam a zongorát!”

Gary Moore sajtótájékoztatója

Szombat esti koncertje előtt már két nappal landolt Ferihegyen az ír gitárvarázsló, majd péntek éjszaka érkezett Balatonalmádiba, a Hotel Ramadába. Gary Moore másnap délelőtt adott találkát a firkászoknak. Tizenegyre ígérték a sajtótájékoztató kezdetét, de végül csak negyed egykor jelent meg a szálloda tetőtéri halljában. (Sky Lounge). Fél órát kaptunk kollégáimmal a szőrös szívű menedzsertől, hogy kifaggassuk őt.

Indul a balatoni szezon!

Mit írt a Veszprémi Hírlap 1908. június 14-én?

Milyen nyárra készülhetett a Balaton 1908-ban, milyen szolgáltatásokkal várta Füred a vendégeket? Vajon száz évvel ezelőtt milyenek voltak az emberek, hogyan intézték ügyes-bajos dolgaikat, mi foglalkoztatta őket, miről álmodhattak? A Veszprémi Hírlap éppen száz évvel ezelőtti számából válogatott cikkek talán választ adhatnak kérdéseinkre.

Ír blues

- Gary Moore koncert Alsóörsön -

A kilencedik Harley Davidson találkozó főnapja – a szombat – természetesen igényes zenei csemegéket kínált a rockrajongóknak, aminek a csúcspontja kétségtelenül az először Magyarországon játszó ír gitárzseni, Gary Moore fellépése volt.

eebé

Egy amatőr női szurkoló vallomásai

Nem tudom, miért nézek foci EB-t, VB-t. Engem csak ezek a meccsek érdekelnek, amúgy a magyar focira vagy például a Bajnokok Ligájára (lám, lám, milyen tájékozott vagyok!) teszek.

Oldalak