Kabátok, sapkák, sálak, zoknik és kesztyűk helyett hercegek és tűzoltók, öregurak és boszorkák, sárkányok és egerek. Ez a Mari nevű szekrény. A Kabóca Bábszínház Szekrénymesék című előadása igazi, őszi depresszió elleni támadás.
Twist Oliver története musicalben! Hiper-szuper-mega érzelemsokkra várok, sugárzó gyerekarcokra, csengőhangú kórusra a színpadon, síró anyukákra és hüppögő bakfisokra a nézőtéren. Érzelmes történet, dalok és gyerekek minden adott egy kiadós nézőtéri meghatódásra. Mégsem kotorásztam a zsebkendőm után.
Az Este (Evening) nem fantáziadús cím, de legalább többértelmű, mondhatni szimbóóólikus, nagyot akart markolni a filmmel a rendező, Koltai Lajos, aki a Sorstalanság óta megint sántikált valamiben.
A tavalyi év egyik legeredetibb alkotása természetesen nem jutott el a veszprémi multiplexbe, de még a helyi DVD-kölcsönzők polcaira sem. Így jobb híján vettem magamnak a bátorságot, és megvásároltam kétezer forintért az egyik hipermarketben. Nem bántam meg.
Azt hiszem, az ilyen előadásokra mondják, hogy jól sikerült. A történet érhető, követhető, a közönség nevet a kiszámítható és kellően felépített poénokon, jelenet végén tapsolnak, mindenki boldog.
Delila egy hölgy volt a Bibliában, aki rájött, hogy szeretőjének, Sámsonnak a hajában van az ereje, ezért levágta azt így ellenfelei kezére játszotta az ókori szuperhőst. A történet tanulsága (azon kívül, hogy a Bibliában is találunk James Bond-típusú kémsztorikat), hogy a nők már régen is ügyesen manipulálták a férfiakat, és néha vesztüket is okozták. Molnár Ferenc erre a megfigyelésre építette Delila című vígjátékát, a Petőfi Színház pedig lehetővé tette, hogy mi is találkozzunk a bibliai történet modernizált változatával.
Horváth Gergely: <i>A szív útjai</i> című könyvéről
Egy elsőkönyves szerző megjelenése egy nagynevű hazai kiadónál, azt hiszem mindenféleképpen figyelemre méltó helyzet. Ha ehhez hozzátesszük a mű címét is, már legalább két alapos okunk lehet, hogy kézbe vegyünk egy ilyen kötetet. Azonban, ha netán csak úgy maradt a kezünkben az írás, hogy épp egy csinos nőt vagy egy jóképű pasit próbáltunk megvédeni egy a polcról aláhulló könyv által kilátásba helyezett kegyetlen haláltól, akkor se elégedjünk meg a mű elolvasatlanul történő visszahelyezésével.
Az Oceans Eleven Tripla vagy semmi című filmet nem láttam. Persze akkor még nem tudtam, hogy a sikerszéria folytatódni fog. A 2001-ben bemutatott film a Frank Sinatra, Dean Martin és Sammy Davis Jr. főszereplésével 1960-ban készült Dicső tizenegy című mozi remake-jeként készült. Hála a bravúros szereposztásnak és nyilván még sok minden másnak , például, hogy nem tudunk ellenállni a jó pasiknak és a szokásos profi csapatmunkával bravúrosan átverünk és kirabolunk ezt-azt történetsémának, a mozi sikeres lett.
Vannak könyvek, amelyekre csak évek múlva érik meg az olvasó elme. Kukorelly kötete eredetileg négy éve jelent meg, s a harmadik kiadásával jutott nálam révbe. Kezdetben idegenkedtem e széttördelt beszédmódtól, aztán néhány hónapja volt egy pillanat, amikor bekattant valami sejtelem.
Nem árt, ha egy gyerekdarab a szülőket is szórakoztatja, hiszen ha apu meg anyu is eljött, akkor a nézők fele biztosan felnőtt. Cserben hagyni őket sem szabad, hálájukra pedig lehet számítani. A Pannon Várszínház szervezőinek nem lehet nehéz dolguk megtölteni a nyári gyerekdarab nézőterét, mert ahogy a gyerekek jól szórakoztak Csalóka Péter kalandjain, úgy az anyukák is röhögve fogták a fejüket, hogy szó szerint idézzek: Ezt már nem hiszem el, hogy ilyen hülyék ezek.