Ünnepélyes keretek között adták át múlt héten a többek között európai uniós támogatással felújított balatonfüredi Anna Grand Hotelt. A szalagot Pál Bél, a KDRFT elnöke, dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere valamint Lengyel Ernő, az Anna Grand Hotel Kft. ügyvezető-tulajdonosa közösen vágta át.
Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus fejlesztőpedagógus rovata
"Harminchét éves, elvált asszony vagyok. Kilenc éves fiamat két éve egyedül nevelem. Az elmúlt másfél évben nagyon megromlott az egészségi állapotom. Főleg a gyomorpanaszaim elviselhetetlenek időnként, de sokszor jön rám fulladás, remegés, szédülés is. Már többféle kivizsgáláson voltam, de nem találtak semmi szervi betegséget, ami a problémáimat magyarázná.
Az idei repülőnap más volt, mint az eddigiek. Augusztus 16-17-én ünnepelte a Magyar Légierő a 70., a Magyar Honvédség pedig a 160. születésnapját, így mind szárazföldön, mind levegőben kitettek magukért a szervezők. Több mint 20 ország, 100 gép, 7 órás bemutató, valamint 50 haditechnikai eszköz garantálta a kikapcsolódást és persze sör, kaja, jó hangulat
Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus fejlesztő pedagógus rovata
Tisztelt Kolléga!
Hatodik éve tanítok egy általános iskolában. Nemsokára kezdődik a tanév, de most nincs bennem az a lelkesedés, amit szeptember közeledtével szoktam érezni. Nem érdekelnek a kihívások, sokszor fizikailag is rosszul vagyok, ha a munkámra gondolok, szorongok, félek az új tanév miatt, úgy érzem szakmailag kiégtem. Kérem, adjon tanácsot, mit tegyek?
Összesen 26,6 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztések, beruházások előkészítése kezdődhet meg az ország hét felsőoktatási intézményében a kormány legutóbbi döntése értelmében. Ezzel együtt csak az idén már 55,5 milliárd forint felsőoktatási fejlesztési európai uniós támogatásáról döntött a kormány az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként.
Ünnepélyes keretek között adták át múlt hét pénteken a Közép-dunántúli régió és Veszprém megye első, a KDOP keretében európai uniós támogatással épült kerékpárútját Tihanyban. A település a tavalyi évben kiírt Kerékpárút hálózat fejlesztése pályázat keretében 53 846 110 forint vissza nem térítendő támogatást nyert el mondta el az átadási ünnepségen a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus fejlesztőpedagógus rovata
Munkám során nap mint nap számtalan pszichológiai problémával küzdő felnőttel és gyermekkel találkozom. Sajnálatos módon ezeknek a problémáknak az előfordulása rohamosan nő. Megdöbbentő eredményeket kapnánk, ha néhány nemzetközi statisztikai elemzést górcső alá vennénk: a magyar népesség sajnos hosszú idők óta igen előkelő helyet foglal el az öngyilkosság, az alkoholfogyasztás, valamint a különböző pszichiátriai betegségek előfordulását tekintve.
Tavaly hazánkban a külföldiek által itt töltött vendégéjszakák száma 9,8 millió volt, a belföldieké 9,2 millió. Az idei évben eddig 2,7 millió külföldi vendég 8,1 millió vendégéjszakát töltött el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, 3,1 millió belföldi vendég pedig 8 milliót. Várhatóan 2008-ban a belföldiek vendégéjszakáinak száma eléri a 10 milliót, a külföldieké pedig a 10,2 milliót.
A környezetvédelmi miniszter a térség két országgyűlési képviselőjének, Nagy Jenő és Pál Béla meghívására érkezett július 31-én Balatonfűzfőre. Programja első részeként zárt körben tájékoztatót hallgatott meg a Nitrokémia Zrt. szakembereitől a befejeződött kárelhárítási munkálatokról, illetve megismerte a cég legújabb fejlesztési elképzeléseit. Dr. Szabó Imre ezt követően külső bejáráson megtekintette a kárelhárítás főbb objektumait, majd sajtótájékoztatón számolt be a látogatás tapasztalatairól.
Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus fejlesztőpedagógus rovata
Tisztelt Kuntár úr!
A fiam tavasszal múlt hatéves. A nagycsoportban heti rendszerességgel járt fejlesztőpedagógushoz, az iskolaérettségi vizsgálaton mégis azt javasolták, hogy még egy évig járjon óvodába. Ön szerint mi lehet ennek az oka, mik az iskolaérettség feltételei? A másik kérdésem az lenne, hogy egyáltalán mit jelent a fejlesztő pedagógia?