Patrióta Lokál: Közélet

Kész a Mártírok útja

- 270 millióba került -

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 188 404 871 forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Mártírok útja teljes szakaszának felújítására a Közép-Dunántúli Operatív Program „Belterületi utak fejlesztése” című pályázata keretében, melyhez a város 30%-os önrésszel járult hozzá.

A Csalán új arca

- eredmények, értékek, tervek -

A Csalán Környezet- és Természetvédő Egyesület 1997-ben indult el az egészséges élet és a tisztább környezet megteremtése felé vezető zöld ösvényen. Az út elején a bioélelmiszerek és a vegyszermentes mindennapok népszerűsítését, valamint a zöld környezet megóvását tűzte ki céljaként. Bár az elmúlt idő alatt az egyesület nagy utat tett meg, tíz év után úgy érezte, a Csalánnak éppoly nagy szüksége van a megújulásra, mint a környezetnek, amit védeni kíván.

Beszéljünk róla…

Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus rovata

„Nyolc éves kisfiam az utóbbi hónapokban elkezdett dadogni. Eleinte csak néha vettük észre a beszédében, mostanában viszont egyre gyakrabban jelentkezik nála. Nem tudom, hogy mi lehet az oka, és kihez fordulhatnánk segítségért. Ebben szeretném a tanácsát kérni.”

Mi lesz a közoktatással, pedagógusokkal?

- helyzetkép a megyeházáról -

Amennyiben a mostanihoz hasonló mértékben nőnek a megyei önkormányzat közoktatási intézményeket érintő, illetve a gyermekvédelmi és szociális jellegű kiadásai, akkor két év múlva 2,6–2,7 milliárd forintot kíván a normatíva feletti működtetés, amit az önkormányzat már nem képes kigazdálkodni – érvelt a rendszer felülvizsgálata mellett Lasztovicza Jenő megyei elnök augusztus 29-én, az ország és a megye oktatásáról tartott sajtótájékoztatón a megyeházán.

Döntöttek a Királyi Régióért Díjakról

- ülés utáni információk -

Sajtótájékoztató keretében ismertette Pál Béla, a KDRFT elnöke a fejlesztési tanács augusztus 29-i ülésén meghozott legfontosabb döntéseket: a tanács döntött a Királyi Régióért Díj odaítéléséről, mellyel a Közép-dunántúli régió fejlesztéséért kiemelkedő teljesítményt nyújtó – megyénként – 1–1 szakember tevékenységét kívánta díjazni.

Javaslatkérés Hornig-díj adományozására

- városházi felhívás -

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a személyes gondoskodást nyújtó szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi ellátás területén, vagy a szociálisan rászorulók támogatását felvállaló civil szervezetekben, társadalmi szervezetekben tevékenykedő, Veszprém városban kiemelkedő érdemeket szerzett személy munkájának elismerésére – 1 fő részére – Hornig-díjat adományoz.

Beszéljünk róla…

Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus fejlesztőpedagógus rovata

„Tisztelt Tanár Úr!
Az elmúlt években egyre többet hallok a tanulási zavarokról. Az én fiam még csak óvodás, de egyre jobban félek, hátha ő is az. A környezetünkben sok iskolás gyerekről hallom, hogy nem tud rendesen olvasni, írni, számolni, vizsgálatokra jár, felmentést kap osztályozás alól. Mire figyeljek, hogy fiamnak ne legyenek később problémái a tanulásban? Egy aggódó anyuka”

Tíz nyert pályázat Veszprém megyében

- közoktatási infrastruktúra-fejlesztés -

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként megvalósuló Nemzeti Iskolafelújítási Program pályázatairól döntött a kormány – ismertette az egyik kedvezményezett intézmény, a Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolában tartott sajtótájékoztatón Pál Béla, a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Változott a helyi járatos menetrend

- városházi felhívás -

A Veszprémi Polgármesteri Hivatal és a Balaton Volán Zrt. felhívja a tisztelt utasok figyelmét, hogy Veszprémben megváltozott a helyi járati autóbusz menetrend. A 2008. június 16-tól életbe lépett helyi járati menetrend változásait (a megszűnő, a módosuló és az új útvonalak listáját) az alábbiakban olvashatják.

Oldalak