Patrióta Lokál: A hét szája

Új Rend feketén, fehéren

- egy bénától ne várjuk el, hogy fusson -

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök minap a Parlamentben ismertette programját, melynek volt egy pontja, az Új Rend, amiben ajánlatot tett az országnak: miszerint ha a fekete gazdaság fehérre vált, akkor a befolyó pénzből fejleszti az oktatást és csökkenti az adókat. Az ajánlat szép, de kivitelezhetetlen, mert ma már a fekete gazdaság tartja mozgásban az országot.

Nekünk mindig hallgatnunk kell?

- avagy felébred-e bennünk a varázsló? -

Reggel a munkahelyemre jövet Pavarottit hallgatok a rádióban. Jól rímel álmomra: gondozott házak között felszálló halk repülőkre, zöld kertekre, békés emberekre. Igazán nem tudom, mi magyarok, miért is nem éneklünk. Könnyebb lenne a szívünk, mégha terheink kevésbé. A Himnuszt már szinte csak magamban énekelem az iskolai ünnepélyeken. Hiszen alig lehet kiénekelni. Szinte bravúrnak tűnik.

Kiszámítható kormányzat

- amit mondanak, kijelentenek, annak biztos az ellenkezője valósul meg -

A Gyurcsány-kormányzat több éves működésének köszönhetően mára már kiszámítható vezetésnek számít. És ez a nagy szó egy vezető politikai hatalom esetében. De gyorsan tegyük hozzá, kiszámítható, igaz mindig az ellenkezőjét kell érteni annak, amit mondanak. Most például itt van az új tanév – és a pedagógusleépítés. Arató Gergely államtitkár a sajtó felvetésére, miszerint várhatóan 8–10 000 tanárt bocsátanak el a szakszervezet szerint, nyugodtan kijelenti, 8 000-et biztos nem.

A teljes élet

- emlékezés a lovassys évekre -

Többször elmélkedtem már azon, hogy a főiskolai, egyetemi évek vagy a középiskolai esztendők adtak-e többet nekem, és ahogy öregszem, lassan a Lovassy felé mozdul a mérleg nyelve. A főiskolán természetesen a teljes szabadság hatotta át mindennapjainkat, de úgy érzem, többet kaptam a Lovassyban, mint később a felsőoktatásban – mind az értékrend, az emberi kapcsolatok, az életszemlélet, mind az aktuális tudás területén.

Csajok a csúcson

Vagy a gödörben?

Azt hiszem, a felnőtt lét útjának első göröngye ott van, amikor szembesülünk a saját hülyeségünkkel. Amikor szépen lassan ráébredünk, hogy amit eddig elértünk, az mennyit ér, és amit eztán elérhetünk, az hova vezet. Amikor megijedünk az éveink számától és a hihetetlen sok lehetőségtől, ami korunktól függetlenül még előttünk áll.

Legyünk egymáséi!

- szigeten járva -

Málta izgalmas, kultikus hely. Ott jártam a nyáron. Van mit tanulni a máltaiaktól. Szigeti létük gondolkodásra, ill. a problémák megoldására kényszeríti őket. Nem látni szeméthegyeket, (bár sok helyen igen szemetes a placc (persze a turisták miatt)), sem lerobbant autókat, bűzlő kukákat, használt lomokat. 10-szer 30 km-es helyen 800 ezer ember mellett már nem férnek el felesleges dolgok.

Cuki helyzet

„Ha drága a süteményünk, akkor menjél a Tescóba”

Veszprém egyik, édességei miatt méltán elismert családi cukrászdájában jöttem rá, hogy a sütemények minősége nem jelent egyet a minőségi vendéglátással. A finomságok mellé odafigyelés, kedvesség járna, nem pedig durva kioktatás, fegyelmezés.

Miért az oktatás és az egészségügy?

- gondolatok a bizalmi lista alapján -

Évek óta értetlenül figyelem, hogy a Kormány minden erejét összeszedve igyekszik „megreformálni” az egészségügyet és az oktatást, ezzel alávágva az orvos és pedagógus társadalomnak. Eddig nem tudtam, mire fel ez a tendencia, de most a GFK Hungária Piackutató Intézet közvélemény-kutatása végre megvilágosította elmémet.

Vigyázat, veszélyes!

- kalandozások a debreceni Déri Múzeumban -

Múlt hétvégén Debrecenben jártamban többedmagammal fölkerestük a hajdúsági megyeszékhely múzeumát. Bizony, néha kulturálódni is kell, no meg a múmiák és a Munkácsy képek is bíztatónak tűntek. Meg hát végeredményben több évszázados iskolavárosról lenne szó, nyilván mindez a város múzeumában is megfogható, gondoltuk.

Formula 1 Magyar Nagydíj ’2007

Egy szurkoló szemszögéből

1986. augusztus 10. óta immáron 22. alkalommal rendezték meg a Hungaroringen a Formula 1 világbajnoki sorozat magyarországi nagydíját. Az évek során a száguldó cirkusznak otthont adó mogyoródi pálya a tradicionális pályák közé emelkedett. A hagyomány és a jövő az idei futamon is szerephez jutott, hiszen az egész világbajnoki sorozatban egyedülálló módón csakis a Hungaroringen rendezték meg betétfutamként a veterán forma 1-es autók világbajnoki futamát.

Oldalak