Szeretek vizezni. Elmerülni benne, ha meleg és lágy, inni belőle, ha ásványokban gazdag. Halak vagyok, nagyon, kicsordul a könnyem, hagyom. Ezüsthídon, aranyhídon. Jár-kel a lidérc szép ruhába, mégse engedik a táncba. Kérdezik, mi abban a jó, ha az ember csak úgy van a vízparton, csak úgy lenni, nyaralni, őszbe vegyülni, mi abban a jó? Hát miféle kérdés ez?
A soproni borvidék a magyar vendéglátás egyik szégyene. Vállalom ezt a szélsőséges kijelentést, bár tudom, komoly súlya van. Rendben, pontosítok: szégyen, amely mindössze egyetlen este tapasztalata. No, de minden merítés ilyen, a vendég mindig egyetlen látogatásból ítél. Nem tud másként. Ott jár, s amit lát, arról mond véleményt. Örül vagy háborog.
Tegnap kezembe akadt egy felvételi tájékoztató. Már-már olyan a sok árajánlattal, mint egy kulturpláza kiadványa. Valami hihetetlen, hogy mennyi pénzt kérnek egy mesterképzésért (MA). Egy klasszikus ének, opera szak plusz képzése félévenként közel 1 millió forint! Erre mit lehet lépni? Tehetetlenségemben öreg kiképzőm a beszédes nevű Méreg főtörzs magvas gondolatai jutottak eszembe.
Ökomenikus istentiszteleten vettem részt vasárnap 18 órai kezdettel a református templomban. Sokan voltunk, egy ismerős. Örültem az új arcoknak. Van élet a köreimen túl is. Közel önmagamhoz. Katolikusként a kíváncsiság vitt oda a Tiszteletes úr délelőtti ajánlása révén. Gondoltam, kipróbálom mostantól, hogy komoly, az emberi életet közösségi feladatként is értelmező, hitelesnek tartott emberek szavára hallgatni fogok.
A fővárosban van sok ember, nagy a tömeg, a kiabálás, lökdösődés. Az emberek tapossák egymást vagy hömpölyögnek előre bávatagon az ezerféle ingertől sújtottan. Miért szeretem Budapestet? Mert van sok inger, ami éri az embert. Nagy játékbolt, sok könyvesbolt, cipőbolt, ruházati üzlet, nagy választék. Szemet legeltetni lehet sokat.
Egy ismeretlen költő legnagyobb versei - 3. rész (1992-1994)
Vajon kinek mond az a név valamit is, hogy Bajnovits Jeromos? Élt valaha egy költő, akit ma egyáltalán nem jegyeznek az irodalmi kánonban, noha két évtizede reményteljes versekkel indult pályája, mígnem maszturbálás közben érte a halál, szívroham végzett vele, ráadásul egy adag nyugtatót is bevett mindehhez, az ezredfordulón, 2000-ben.
Egy hete nem nézek tévét, nem olvasok újságot. És ez így jó. Így helyesebb: nem tudok nézni, mert ideges leszek. Amit pár percben meg lehetne beszélni, arról órákig disputálnak. Vezető értelmiségiek hülyének nézik a csendes értelmiségieket, a többiről nem is szólva. A késelős gyerek nagy sztori lett, pedig szerintem mindennapos dolog.
Mindig szükségünk van példaképekre. Segíthetnek nekünk egy-egy történelmi kor megértésében, irányt mutathatnak a hétköznapjainkban. Minden közösségnek, helynek megvannak a saját hősei, akik sokat tettek érte. Nekünk is vannak ilyen hőseink, csak sokszor nem, vagy alig ismerjük őket.
Egy ismeretlen költő legnagyobb versei 2. rész (19901992)
Vajon kinek mond az a név valamit is, hogy Bajnovits Jeromos? Élt valaha egy költő, akit ma egyáltalán nem jegyeznek az irodalmi kánonban, noha két évtizede reményteljes versekkel indult pályája, mígnem maszturbálás közben érte a halál, szívroham végzett vele, ráadásul egy adag nyugtatót is bevett mindehhez, az ezredfordulón, 2000-ben.
Polgári világról, értékrendről ábrándozunk, a nyugati demokráciák életkörülményeire, életszínvonalára vágyunk. Az szeretnénk, hogy a szakmaiság, a tudás irányítsa az országot.
Hiába! Amíg ez a mostani, új ázsiai feudalizmus uralkodik az országban, addig ez csak hiú ábránd. Jelenleg szolgákra, vazallusokra, janicsárokra van szükség, nem pedig független elmékre, mint a polgári világban!