Szombat reggel minden sportlap azzal volt tele, hogy a törökök immár harmadszor fordították meg, hozták vissza a sírból, mentették meg meccsüket. Ez tényleg csoda de nem csak ez. Hanem az a játék is, amit péntek este több mint 120 percen keresztül láttunk Bécsből. Két csapat (valóban csapat) küzdött a sportszellemnek teljes mértékben megfelelően a továbbjutásért.
Van, amit az ember ösztönösen magába szív mert a fater már kisgyerek korában Fradi-címeres rugdalózót vett neki, és hamarabb olvasta a Nagy Béla összest, mint a Dörmögő Dömötört , és van, amit saját maga választ. Rumenigge, Littbarski, Schuhmacher, Matthäus, Klinsmann és társaik gondoskodtak róla a 80-as években, hogy germán drukker legyek.
Az orosz medve eltaposta a vikingeket, a spanyol bika legyőzte a Minotaurust lehet így bulvárosan. Vagy: az oroszok megverték 2-0-ra a svédeket, a spanyolok meg hozták a meccset 2-1-re a görögök ellen. Végül is mindegy. Fontosabb az, hogy véget értek a csoportmérkőzések, és jöhet az egyenes kiesési rendszer.
Bizonyos életkor, de még inkább, bizonyos értelmi színvonal alatt az ember hajlamos kizárólag másban keresni a hibát. Oka ennek meglett emberek esetében nagyfokú önteltség én nem hibázhatok , a másik lekezelése Ez? Ez akar valamit tőlem? és a kritikus önértékelés hiánya. Az egyik futballválogatott több éve szenved ilyen betegségben. Találják ki, melyik az, és lapozzanak!
Tegnap a testvérnépek harcát hozta az EURO 2008. Germán a germánnal ütközött az osztrák- német meccsen, míg két szláv testvér, a horvát a lengyellel küzdött meg egymással a másik helyszínen. Két félidő után kiderült az, amit minden fociértő tud, miszerint az osztrákoknak továbbra is marad a síelés, míg a lengyelek a vodkaivás terén érhetnek csak el dicsőséget az ellenfelükkel szemben.
Tegnap este az EB eddigi legizgalmasabb meccsét láthattuk. Volt minden, ami kell a jó focihoz: öt gól, kapusbaki, sakkmattra kijátszott helyzet, kapuskiállítás, mezőnyjátékos kapuba állása, 0-2-ről visszahozott meccs és legfőképpen izgalom.
A pályán elért eredmények alapján Anglia nem vesz részt az idei Európa-bajnokságon. Ennek valószínűleg örülnek a békés és tüchtig alpesi városok boltosai, még ha vendéglátósaik annyira nem is. Az angol szurkoló ugyanis más (hibbantabb, lazább, ilyesmi), mint többi nemzetbéli kollégája.
Nem szoktam focit nézni sem tv-ben, sem a gyep mellől. De az EB (és természetesen a VB) más. Szent és sérthetetlen. Olyannyira, hogy képes átállítani az ember hétköznapi rutinjait minden a meccsekhez igazodik , képes átállítani az ember biológiai óráját, képes lemondásra sarkallni az embert, és képes megváltoztatni a lakás berendezését is. Ez utóbbit mindjárt kifejtem.
Alapesetben nem szurkolok senkinek, a meccs közben döntöm el, hogy kit favorizálok. (Persze azért van egy-két liebling, de erről majd később.) Az első napokban hamar kiderült, hogy nem most fogom a szláv focit megszeretni, ellenben a házigazdák lelkesedése nagyon is bejött.
Drukkoljunk, nézzük a foci EB-t! Mert legalább addig sem foglalkozunk közélettel. Mert legálisan többet lehetünk egyedül vagy a haverokkal. Mert a fű nyugtat. Mert sörözhetünk.
Mert még focit is láthatunk. Talán. Kétévente fociünnep. Vagy EB, vagy VB. Egy a lényeg: foci éjjel, nappal. Sokan azt gondolják, ez a futballról szól. Tévednek. Ez rólunk szól, férfiakról. Ez a mi örömünk, a mi ünnepünk. Ezt nekünk találták ki. És ebben a foci csak eszköz, hogy rólunk legyen szó szerintem.