Patrióta Lokál: A hét szája

Index-elsők

Az első gyilkossági kísérletem

Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index-elsők új sorozatunkban szerkesztőségünk tagja vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Egy boldog diák ódája

Vége, vége, vége… Vége van az évnek.

Kedves Bárki, köszönöm! Hogy átsegítettél több tucat idegösszeomláson, hisztis és elmebajos időszakon. Hogy annak ellenére, hogy a tanulással töltött órák száma csekély volt, mégis megáldottál egy bizonyítvánnyal, mely miatt nem válok hajléktalanná a közeli jövőben. Mi több, a magatartás és kémia jegyek is fényesek. (Külön köszönet a matekért is, meghálálom, jövőre majd tanulni is fogok! Tényleg, ez nem olyan fogadalom, mint tavaly. Meg úgy 2000 óta folyamatosan. Ez most itt be lesz tartva, keményen. Megjavulok.)

Nagy Imre, a szuverén ember

Az önmegismerés útja a kommunista párttól a bitófáig

Nagy Imre 56-os szerepvállalása, illetve újratemetése által a kommunizmus elleni harc jelképévé, hősévé vált. Pedig érdemes felidézni így a halálának emléknapján a politikai történések és azok továbbgondolása mellett azt az erkölcsi tartást és morális személyiségrajzot, ami az alapját, erejét adta az 1953 és 1958 közötti tevékenységének. Azt az utat, amin keresztül Nagy Imre a kommunista pártegyház hűséges kiszolgálójából egy emberarcú, a közért dolgozó politikus, szuverén ember lett.

Index-elsők

Az első szerkesztőségi

Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index-elsők új sorozatunkban szerkesztőségünk tagja vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Index-elsők

Első maszturbálásom igaz története

Az első vakrandi - hosszú, hangsúlyozottan nagyon hosszú ideg merem állítani, az utolsó is

Mindenkinek volt valami első. Első csók, első könyv, első nap az iskolában, első UV, első szavazás, első papírsárkány-hajtogatás, első korty sör, első liter bor, első nő, avagy férfi (vagy mindkettő), első cikk, első munkahely, első hazugság, első tanítónéni, első love… Az Index-elsők új sorozatunkban szerkesztőségünk tagja vallanak első élményeikről. (Természetesen várjuk a veszprem.szerk@index.hu címre vállalkozó kedvű olvasóink írásait is ebben a témában.)

Az első hazugságom

Az alább következő történet valamikor a szép nyolcvanas évek közepén játszódhatott volna…

A Csillebérci Úttörőtáborról manapság vajon kinek jutnak eszébe azok a nyarak, telek, tavaszok és őszök, amiket anno annyian ott töltöttünk? Tudom, sokkal rondább és kegyetlenebb igazságokat vágunk nap mint nap egymás fejéhez e két szó hallatán annál, mint amiket mondhatnánk, mint amiket gondolunk velük kapcsolatban.

Veszprémnek nincs vize

- maga a város szomjas -

Veszprémnek nincsenek örömparkjai, nincs élmény- vagy termálfürdője, egy valamirevaló szökőkútja. Szárazak és nedvetlenek a terek, ahol víznek kellene csobognia, felfelé törnie, hullámoznia, zúgnia vagy csak egyszerűen lennie. Igénytelenek a városatyák vagy a politikusok? Kiszáradt lelkűek? Évek, évek óta, mindörökre tiszták. Nem piszkolja be őket a változó víz ereje. Nincs megtisztulás.

Oldalak