Nyolc éve hárman ültünk egy szórakozóhely asztalánál, és arról beszélgettünk, hogy az addigra már kiötlött Index Veszprémet hogyan lehetne megvalósítani. Nyolc évvel később tízegynéhányan ültünk egy asztalnál, és azon gondolkodtunk, hogy a felépített Veszprém Indexet érdemes-e tovább csinálni. Így nem, ezért abbahagyjuk.
Ezeken a lapokon gyakran olvashatunk szókimondó kritikát, de mint tudjuk, ennek elsődleges oka a jobbító szándék. A Veszprém Arénát és a kézilabdacsapatot is szapultuk már eleget, most azonban le a kalappal előttük: a hétvégi Bajnokok Tornája világszerte jó hírét keltette városunknak.
Múlt héten arra lehettek figyelmesek a veszprémi lakosok, hogy újra hangosak az éjszakák, és tele van a város élettel. Mára már mindenki tudja, hogy újra beköltöztek az egyetemisták, ezt azonban nem lehet csak úgy félvállról venni. Az előző héten szinte minden nap köszöntők hangzottak el a B épület aulájában. Sorba nyitották meg a karok legújabb tanévét, és persze szerdán a Pannon Egyetem központi évnyitóján nyitották meg az őszi félévet.
Az ismerős mesél. A történet is ismerős, a gyerek nem jön, az idő meg szalad, a nő meg csak fekszik. A férfi ugrásra kész, most van peteérés, de már nem sokáig, ha áll, ha nem, dolog van, és az anyám, most légy férfi! tipikus esete. Nevetünk nagyokat, elképzelem az apajelöltet, ahogy: egy, két, há, ÉS! Miközben anyajelölt lazul és izgul, pedig annyira szánalmas a helyzet, hogy nem tudja: sírjon vagy nevessen?
Továbbra is pályázom Európai Uniós forrásokra. Megéri, hiszen csekély személyes anyagi és időbeli áldozatok árán nemzetközi oktatási programokon, tanár-továbbképzéseken vehetek részt. Az Unió viszont egy-egy kiruccanásomra százezreket áldoz. Nekem pedig az a kötelességem cserébe, hogy a belém fektetett pénz és bizalmat haszonná tegyem.
Régóta terveztünk szeptember első hétvégéjére egy kirándulós-bográcsozós kiruccanást. Előzetesen úgy gondoltuk, hogy jó magyar szokás szerint augusztus 20-ával beköszöntenek a hidegek, vagy legalább valamelyest hűvösebbre fordul az időjárás. Hát nem így lett.
Jó neked, még két heted van sulikezdésig. ezt a mondatot a napokban nem egyszer hallottam középiskolás ismerőseimtől. Tényleg olyan jó nekem? Már hetek óta arra várok, hogy szürke hétköznapjaimat kicsit színesebbé tegye a főiskolai forgatag. Régi kedves barátok, új ismerősök, új kihívások annyira nem is hangzik rosszul. Persze a főiskolások élete nem csak játék és mese.
Idén a nyarat egy tüchtig kis országban, a németeknél töltöttem. Két hónapot egy békés schwarzwaldi falucskában éltem. Mértani pontosságú kerítések és szinkronban legelésző tehénkék között csipkés gallérú nénikkel dülöngéltem a sörpadokon énekelve, hogy Rot sind die Rosen, tarí-rarí. De augusztusban letettem a söröskorsót az asztalra, felvettem a hátizsákom, és felszálltam a repülőre Budapest felé.
Befürödtünk jó és rossz értelemben egyaránt. Rossz értelemben, hiszen kilenc arany helyett lett három, és számtalan esetben elúsztak a lehetőségeink. Jó értelemben, hiszen a vízilabdások legalább az utolsó napon aranyat nyertek, immár harmadszor. Mik a tanulságai ennek az olimpiának?
A mai napig egyetlen aranyérmet sem sikerült szereznünk a pekingi olimpián. A gyenge teljesítmény sokakat bosszant, és néhányan az okokra is fényt szeretnének deríteni. Beindult az elmaradhatatlan politikai sárdobálás, akad, aki a szmogot meg az éghajlatot okolja, és olyan véleményeket is egyre gyakrabban hallani, hogy a vegyészeink szúrták el a dolgot.