Mint az közismert tény, az Állami Számvevőszék vizsgálata alapján kiderült, hogy 2005-ben és 2006-ban az egyházi fenntartású közoktatási intézmények csaknem 2,7 milliárd forinttal kaptak kevesebb támogatást az államtól, mint amennyi járt volna. Most az intézmények követelik a kifizetést, az állambácsi meg húzza a nyakát, mert ez a pluszkiadás igazán nem hiányzott. Talán első lépésben az alábbi mp3-as lejátszóból kellene juttatni a papságnak, és utána lassan törleszteni a tartozást!
Cseh tudósok arra a felfedezésre jutottak, hogy a sörivás megnöveli a szem méretét. Persze nem minden esetben a helyes fogyasztási technikát az alábbi videóban
láthatjuk. Nézzék meg, érdemes. Katt ide!
Egy olyan videó került a világhálóra, amely a kínai vasúti közlekedéssel foglalkozik. Ha ide kattintanak, megtekinthetik. Hozzáfűzendő csak annyi, hogy felmerül a kérdés: ez a videó a valóság? Ha igen, akkor rettegj Európa! Úgy anblokk.
Szóval, egyszer a feleségemmel bementünk a városba, és bepillantottunk egy kis üzletbe. Öt percet sem voltunk benn, és kijövetkor láttuk ám, hogy egy közterület-fenntartó írja vadul a büntetőcédulát. Már éppen rakta volna bele a kis piros zacskóba, amikor odaértünk, és megszólítottam:
A szupermarketek, hipermarketek, diszkontáruházak korában bizony meglepőbbnél meglepőbb esetekkel találkozhatunk a giga-üzletekben. Az alábbi fénykép Veszprémben készült egy most, frissen megnyílt diszkontáruházban. Figyeljék a kenyér súlyát! Most akkor mennyi?
Az alábbi videóhoz nó komment, a szerkesztőség együttesen bízik abban, hogy a felvétel csupán humor, és nem ment le egyetlen tévés reklámblokkban sem Nézzék meg, kattintsanak ide!
Idén már foglalkoztunk a Nem zörög a pharaszt rovatban a vendéglátás különös eseteivel, többek között a pincérhölgyek ruházatával. Hogy a hölgyolvasóknak is kijusson a jóból, most egy olyan videóval lepjük meg a Veszprém Index fanokat, amelyből egyértelműen kiderül: a jó kiszolgálás alapja a fitt, dekoratív megjelenés.
Manapság már Magyarországon is majdnem bármilyen nevet lehet adni a megszülető gyermeknek, de azért valamiféle szabályok és határok azért vannak. Úgy látszik, Szingapúrban más a szokás. De hogy két szuperhős egy alakban öltsön testet?
Sajnos a szemét már mindent elborít a Föld felszínén. A közlemúltban olyan fotók érkeztek szerkesztőségünkbe, amelyek szaúdi eredetű fémhulladékokat dokumentálnak Párizs belvárosában. Nézzek meg őket! Kattintsanak!
Oroszország bár Európa része, mégis nagy talány az európaiak számára. Hogy miért? Az alábbi képösszeállítást végigböngészve talán igazoltnak érezhetik a fentebb tett állítást. Kattintsanak!