Hírgyár

Balaton-törvény a Ház előtt

A Balaton-törvény is szerepel az Országgyűlés mai ülésének napirendjén.

A törvényt az államfő küldte vissza megfontolásra a Háznak, amely Sólyom László észrevételeit figyelembe véve ma várhatóan módosít a jogszabályon. Az államfő nem értett egyet azokkal a rendelkezésekkel, amelyek alapján a jövőben olyan területeket is korlátozás nélkül belterületbe lehetne vonni a balatoni üdülőkörzetben, amelyeken nincs megfelelő csatornahálózat. (MR)

Egyedülálló elismerés háziorvosoknak

Elsőként kapta meg az országban a 21 taggal működő Veszprém Megyei Kreatív Háziorvosok Egyesülete az ISO 9001:2000 nemzetközi szabványokon alapuló tanúsítványt.

Az elismerést szeptember 17-én Kákonyi András tanúsítási igazgatótól vett át dr. Szabó Éva, az Irányított Betegellátási Rendszer igazgatója a megyei kórházban. Dr. Rácz Jenő, a kórház főigazgatója szerint az esemény kiemelkedő jelentőségű, hiszen a hazai egészségügyben elsősorban „hurrikánok jellemzőek”, és ritka alkalom nyílik az ünneplésre. (vpmegye)

Oldalak