Hírgyár

Máris összefirkálták az aluljárót

Még meg sem száradt a festék a felújított aluljáróban, máris vandál kezek nyomai figyelhetők meg a falakon.

Augusztus utolsó napjaiban álltak neki a szakemberek, hogy a Kossuth utca végén található aluljáró megszépítsék. A városi önkormányzat félmillió forintot költött a munkákra – tudtuk meg Kovács Zoltán csoportvezetőtől. Szinte meg sem száradt a festék, amikor néhányan úgy gondolták, a csupasz falak helyett szebben mutatna a saját nevük a tiszta felületeken.

Nyárbúcsúztató a lakótelepen

Nyárbúcsúztatót tartanak a Március 15. úti Klubkönyvtár előtti játszótéren szeptember 6-án, szombaton 15 órától.

A kézműves bemutatók és játszóház mellett népi gyermekjátékokat is kipróbálhatnak a kicsik, valamint aszfaltrajz-versenyt is tartanak az ügyes kezűeknek, továbbá ügyességi és játékos vetélkedő is várja az érdeklődőket.

A rendezvény részletes programja itt olvasható.

Több száz szalmabála gyulladt fel

Kigyulladt több száz szalmabála csütörtökön este a Veszprém megyei Hajmáskéren, a volt laktanya területén, egy nagy, nyitott raktárban.

A nagy területre kiterjedő lángokat, öt gépkocsi-fecskendővel, húsz pétfürdői és veszprémi tűzoltó igyekszik megfékezni – mondta el a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese, Németh Vilmos. Az erős szél nehezíti az oltást, és a tűz közelében egy gáztartály van. A tűzoltók elsősorban ezt igyekeznek védeni. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezésének oka egyelőre ismeretlen. (stop)

Oldalak