A helyi média a bizalomra épül, ezért fontos az az alázatos szolgálat, melyet az újságírók, rádiósok, tévések végeznek mondta Kuti Csaba, a megyei közgyűlés elnöke ma/tegnap délben, a megyeházán, a Szabad Magyar Sajtó alkalmából rendezett ünnepségen, amelyre közel száz hírlapíró, tudósító, szerkesztő kapott meghívást. Áldozó Tamás alelnök ünnepi beszédében utalt arra, hogy egészen 1999-ig kellett arra várni, míg a nemzetközi szervezetek a részben szabad után végre szabad jelzővel minősítették a magyar médiát.
A nemzeti ünnep tiszteletére rendezett programok Balatonfüreden már csütörtökön elkezdődtek. Előbb a 48-as emlékhelyeken, majd a magyar sajtó napja alkalmából Györök György, a szabadságharc hadbírájának emléktáblájánál koszorúztak a városbeliek. Györök György, Füred első lapjának, a Balaton-Füredi Naplónak volt mindenes szerkesztője, aki Pápáról indulva előbb Füreden, majd Keszthelyen telepedett meg, végül Abádszalókon alapított leányneveldét. (Radio Jam)
A 12. pont, nevezetesen az unió, ma az EU-ba való belépést jelenti
"A 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot, a szellem által, szabadságvággyal és végül fegyverrel vívták" - mondta Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának alelnöke tegnap este, Veszprémben a színházkertben. A polgári kerekasztal és civil szervezetek közös ünnepségén megjelenteket Bernáth Ildikó, Fideszes országgyűlési képviselő köszöntötte. "A forradalom a jövőbe mutat, de a múlt nélkül nem értelmezhető" - hangsúlyozta Duray, a megemlékezés szónoka.
Tükörhöz hasonlította a sajtót Szalay András a Szabad Magyar Sajtó napján
Tükörhöz hasonlította köszöntő beszédében a sajtót Szalay András, a veszprémi önkormányzat európai ügyek tanácsnoka. Tükörhöz, amibe ha belenézünk, s abban nem pontos másunkat látjuk, az még nem azt jelenti, hogy a tükör torzít - fejtette ki a hasonlatot a Magyar Szabad Sajtó napja alkalmából a szabadelvű politikus tegnap délelőtt, a veszprémi városházán. Az ünnepségen Dióssy László polgármester Nyilvánosságért díjat nyújtott át Dénes Éva, Perlaki Claudia, és Flőrich András veszprémi újságíróknak.
A 2000-ben meghirdetett, tíz évre szóló "Korszakváltás" című programját veszi alapul kormányprogramja megalkotásához a Szabad Demokraták Szövetsége - mondta tergnap, Veszprémben Kuncze Gábor. Céljuk, hogy Magyarország az EU csatlakozás minél több előnyéhez jusson, és minél több hátrányát távol tartsa magától.
A fennállásának 25. évfordulóját ünneplő nemzetközi turisztikai és idegenforgalmi vásár, az Utazás 2002 a korábbiaknál is több érdeklődőt vonzott a hétvégén, a budapesti vásárvárosba. A Veszprém megyei és a balatoni standokat a hazai és külföldi érdeklődők valóságos rohama lepte meg. Több helyen elfogyott a reklámanyag, amit bravúros gyorsasággal pótoltak. A magyarországi ajánlatok közül továbbra is a főváros és a Balaton iránt a legnagyobb az érdeklődés, de nőtt a kínálat és a kereslet a falusi, a bor- és az egészségügyi turizmus iránt is.
Balatonfüred három különböző színhelyén is megemlékezést tartottak a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapján. A település mártírjai: Bata Ferenc, Vaszary Gábor és Kósa Pál emlékhelyei előtt az önkormányzat képviselői és a tisztelgő városlakók helyezték el koszorúikat. Emlékbeszédet Mészáros Gyula, a POFOSZ Veszprém megyei elnöke tartott. Pálfy Sándor polgármester Kósa Pál emlékkeresztjénél úgy fogalmazott, hogy az utókornak meg kell bocsátania, de nem szabad felednie. (Radio Jam)
A hétvégén elkezdték az M7-es autópálya egy 800 méteres szakaszának kísérleti felújítását a 64-es kilométer szelvénynél. A várhatóan egy hétig tartó munka több speciális gép használatával a beton mintegy 10 cm vastagságú felmarásával kezdődött. (MTI)