Hírgyár

Ponty-telepítés a Balatonba

A múlt hét közepéig összesen 58 tonna, 30 centiméternél nagyobb pontyot helyeztek ki a keleti medencében, Tihanytól Balatonkeneséig - mondta a Balatoni Halászati Rt. üzemvezetője, Szakál Tamás. A telepítés a tó közepén történt, a műveletet a horgászok is megszemlélhették. A telepítést e héttől a nyugati medencében folytatják, egészen addig, amíg a vízbe nem kerül a száztonnányi méretes potyka. Jelenleg is intenzíven halássza a cég a busákat, ebből napi három-négy tonna kerül a hálójukba. (MTI)

Romlott a diákok felkészültsége

Kétnapos szakmai konferenciát szervezett a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet. A résztvevők petíciót fogadtak el a balatonfüredi rendezvényen, melyben felkérik az oktatásért felelős kormányzati egységet, hogy a választások után haladéktalanul dolgozzon ki egy olyan programot, amely biztosítja az európai színvonalú szakképzést. A petíció kidolgozói úgy gondolják, a tantervi reformok, a kerettantervek szerkezete és bevezetése következtében háttérbe szorult a hagyományos szakképzés, romlott a diákok felkészültsége és neveltségi szintje. (Radio Jam)

Comenius-program középiskolásoknak

A Bródy Imre Gimnázium három fős küldöttsége a közelmúltban Finnországban járt. Az ajkai középiskola angol és német partnerekkel közösen vesz részt a Comenius-program hároméves projektjében, amelynek célja egy, az Internet segítségével a világ bármely pontjáról vezérelhető elektronikus szerkezet elkészítése. A legutóbbi találkozón a Bródy Gimnázium művészi elemeket is tartalmazó szerkezete vizsgázott a legjobban, mert működését már valóban lehetett Finnországból irányítani. (Radio Jam)

Adományok az ajkai kórház csecsemő-osztályának

Játékokat, könyveket, egészségügyi eszközöket vett át az ajkai kórház csecsemő- és gyermekosztálya a "Jószándékkal gyermekeinkért" Alapítványtól. A budapesti székhelyű szervezet célja a gyermekgyógyászati részlegek eszköz- és műszerellátásának javítása, valamint a szakdolgozók továbbképzésének támogatása. Az adomány-átadási ünnepségen a két intézmény és az alapítvány képviselőin kívül jelen voltak az 1,3 milliós támogatást nyújtó adományozók is. (Radio Jam)

Ítélet a zaklató várpalotai ezredes ügyében

Tíz hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztéssel és egy évre az alezredesi rendfokozatba visszavetéssel sújtotta tegnap kihirdetetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság azt a várpalotai honvéd ezredest, aki éveken át folyamatosan molesztálta több női beosztottját. Az ezredes a mai napig elöljárója a sértetteknek.

Állásbörze Balatonfüreden

Szezonnyitó állásbörzét tartott tegnap a Veszprém Megyei Munkaügyi Központ Balatonfüreden, az eseményen harminckét munkáltató 320 álláshellyel jelent meg. A Balaton parti városban 830 munkanélkülit tartanak nyilván - közölte Kovácsné dr. Szigligeti Judit igazgatóhelyettes. A munkanélküliek többsége idegenforgalmi-, kereskedelmi- vagy vendéglátó-ipari végzettségű, így eséllyel pályázhatnak a balatoni szezonmunkákra. (Radio Jam)

Szállodáról szállodára járt a miniszter

Egy négycsillagos szálloda és termálfürdő, gyógyászati központ alapkövét tette le tegnap Tapolcán, a kórház mellett Matolcsy György, gazdasági miniszter. A négymilliárd forintot is meghaladó beruházás Tapolca természeti adottságaira: a gyógybarlangra és a termálvízre épül. A komplexum, mely megfelel az európai egészségturizmus keresleti követelményeinek jövő nyártól várja a vendégeket. A miniszter délután Veszprém új szállodáját, a Vár alatti, 22 szobás Gizella Hotelt is felavatta. (Radio Jam)

Műemléki védelmet kapott egy monoszlói présház

12 épületet helyezett műemléki védelem alá Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere. A vonatkozó törvény alapján hat budapesti illetve hat vidéki építményt nyilvánított védetté, így többek között a székesfehérvári Bartók Béla úton álló képtár és könyvtár épületét, valamint a Zánka melletti Monoszló egyik pince - présházát. (MTI)

Pápa áldotta harangot kap Keszthely

II. János Pál pápa szenteli fel és áldja meg március 27-én a Vatikánban azt a harangot, amelyet Keszthely és Hévíz városa, illetve Gyenesdiás és Cserszegtomaj község közösen állít majd fel Keszthely - Kertvárosban. A harangot szállító jármű március 25-én indul Rómába - tájékoztatta az MTI-t Vértesaljai András, az e célból alakult harangbizottság elnöke. Az 1456-os nándorfehérvári győzelem örömhírére elrendelt déli harangszó óta mindmáig nem állítottak pápa által felszentelt magyar harangot. A harangot Gombos Miklós, őrbottyáni mester öntötte. (MTI)

Folytatódik az M7-es felújítása

A múlt héten megkezdődött az M7-es sztráda bal pályájának felújítása Zamárdi és Érd között, így az átadás időpontjáig - november 30-ig - egyszerre több szakaszon forgalomkorlátozásokra és elterelésekre kell számítani. Egyszerre öt szakaszon dolgoznak a kivitelező cégek emberei a 110-es és a 17-es kilométerszelvények között. Egy-egy lezárt szakasz nyolc-tíz kilométer hosszú, de júliusban és augusztusban, a főszezon idején ezeknél lényegesen rövidebb munkaterületeken dolgoznak majd az útépítők. (MTI)

Oldalak