Meszes talajú, hosszú tűs fenyvesekben tekintélyes mennyiségben terem ez az ismert, kedvelt gomba. Aránylag könnyű felismerni e nemzetségre jellemző két tulajdonságról; kalapbőre nyálkás, szárazon fényes, de egészében könnyen lehúzható, tönkje nem hasas, a csöves rész hozzásimul. Ez a faj közepes méretű, átlag 8–10 cm-es, kalapja sárgásbarna, vörösesbarna.

Maga a gomba termőteste a tönkből és a kalapszerű részekből áll, a „kalap” 3–10–(12) cm, szabálytalanul hullámos szélű, tölcséres, a tölcséresség a tönk bázisáig tart, pikkelykés, fekete vagy szürkésfekete; a „tönk” lefelé fokozatosan keskenyedő, lehet excentrikus és görbe, csoportos; színe fekete vagy feketésszürke. (Ilyeneket írnak a szakirodalomban...)

Bár setét porfelhők gyülekeznek a gasztronauták pénzügyi űrében (az Apeh is baszogat, nem utalnak időben, eladósodtam, fontolgatom a Ferkó ajánlatát, hogy el lehet menni), de nem adom fel!!! A rendes gasztronauta visszavág! Még jobbat eszik!

Először is találtam egy császárgombát (sajnálom, hogy a kép életlen, mert nem valószínű, hogy még egyszer találok erre ilyen gombát).

Másodszor, kemény 800 Ft-ért vettem egy malaccombot. Igaz, ez előbb történt, de mindegy. Arra gondoltam, merjünk valami nagyot!

Gyermekkorom kedvenc ízei közé tartozik a Zobnatica környékén szedett vadtorma levélben főtt darálthús. A töltike a Balkánt jellemző sajátos kulturális találkozásoknak köszönhető egytálétel – a keltike alkalmazott művészet. A szőlőlevélbe csavartat is imádom, de annak ellenére, hogy vagy száz szőlősgazda ismerősöm van, tavasszal elfelejtem beszerezni a zsenge levelet. Így marad a piacon is beszerezhető kelkáposzta…

Fogunk egy emberes kelt, éles késsel bevágunk a torzsa körül, és a blansírozásnál egy kicsit jobban főzzük, hogy hajlékonnyá váljanak a levelek.