Szerdán napközben szerelők jelentek meg a Budapest út-Jutasi út kereszteződésnél található jelzőlámpáknál. Előbb levették a tiloson áthaladókat rögzítő kamerát, azonban az autósok öröme nem tarthatott sokáig, hamar visszakerült, később egy újabbat helyeztek el a szomszédos oszlopon.
Zágon István - Nóti Károly: Hyppolit, a lakáj című darabját mutatják be a Petőfi Színházban szeptember 26-án, pénteken este hét órakor Bujtor István rendezésében.
Több mint 16 ezer forma, mintegy 400 minta, közülük az elmúlt 8-10 év legmodernebb darabjai láthatók azon a herendi kiállításon, amely a hétvégén nyílt a Művészetek Palotájában.
Nem tudták a húszemeletes épület panelfelújítási program keretében benyújtott pályázatát elbírálni, mert a költségek jóval magasabbak az eredetileg tervezettnél.
A veszprémi megyei kórházban fel sem vetődött, hogy az eredeti funkciónak megfelelően ágyak mellé helyezzék a széfeket, mivel az intézményben központilag működő értékmegőrző miatt erre semmi szükség nincs - nyilatkozta a kórház orvos igazgatója a megyei napilap, a Napló szerdai számában.
Több mint kétmilliárd forintos támogatásból három vár felújítása is megkezdődik Veszprém megyében.
A várpalotai Thury-várban rendezvény- és konferenciatermet alakítanak és lesz szabad téri színpad is a várudvaron. A veszprémi várnegyedben megújul a Bíró-Giczey palota, amelynek szobáiban 18. századi különleges freskók találhatók. Sümegen a vár egykori lovagtermében XVI-XVII. századi fegyverekből hoznak létre kiállítást és felújítják a felvonóhidat, a lóistállót továbbá a várkápolnát is. (MTI/MR)
Ellenzők és támogatók egyaránt hangot adtak véleményüknek az elmúlt hetekben a városi stranddal kapcsolatban, amely Debreczenyi János választási ígérete között is szerepelt. Szerettük volna megkérdezni a polgármestert, hogyan vélekedik a kialakult helyzetről, azonban többszöri megkeresést követően sem tudtunk időpontot egyeztetni. Kérdéseinket elküldtük elektronikus úton, amire Horváth György, a Polgármesteri Hivatal sajtószóvivője válaszolt.
Ezeken a lapokon gyakran olvashatunk szókimondó kritikát, de mint tudjuk, ennek elsődleges oka a jobbító szándék. A Veszprém Arénát és a kézilabdacsapatot is szapultuk már eleget, most azonban le a kalappal előttük: a hétvégi Bajnokok Tornája világszerte jó hírét keltette városunknak.