A természetben, a földi biológiai sokszínűségben az élőlények, növények, állatok soha nem írják felül a természet nagybetűs törvényeit. Az ember az egyetlen biológiai lény, amelyik veszi magának a bátorságot, és felborítja ezt a rendet. A természetet nem zavarná, hogy ha az emberiség szép csendesen kipusztítaná önmagát.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata az Oktatási Minisztériummal együttműködve a 2009. évre kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási hallgatók és felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.
Amikor elkezdtem írni az állatokról, öncélúan tettem. Meg szerettem volna ismerni Őket, jobban, sokkal jobban. Aztán persze az is ott motoszkált agyamban, hogy hátha, hátha lesz egyetlenegy olvasó, akire talán hatnak a sorok. És most elérkeztünk a történet végéhez.
Először csak egyik haverom mondta, hogy a Kiskukacnál (alias Látóhegy Büfé a Lóczy u. tetején) rendszeresen a széles járdán kanyarognak az autósok, de azt hittem, csak egyedi eset. Azóta figyelem, és kiderült, hogy ott rendszeresen riogatják a járókelőket. Csak azt nem tudom, hogy miért nem tűnik ez föl a rendőrségnek vagy a közterület-felügyelőknek?
A Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács jelentős összeget különített el egyeztetve a Balaton Fejlesztési Tanáccsal a KDOP A balatoni térség turisztikai vonzerejének növelése pályázat keretében; erre a célra a régióban 1,8 milliárd forint állt rendelkezésre mondta el Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság csopaki székhelyén megtartott sajtótájékoztatón a régiós testület vezetője.
Még jó, hogy csatlakoztunk az Európai Unióhoz, így talán az Európa boldogabbik felén élő gigaállam-honfitársaink jobban megismerik országunkat, történelmünket, kultúránkat, és gyakrabban látogatnak hozzánk, kíváncsian az újonnan csatlakozott Magyarországra. Már ha ideérnek, és nem keverik össze a keleti úti célokat. Lsd. mellékelt kép.
Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus rovata
Tisztelt Tanár úr!
Ötéves lányom értelmi fogyatékos, emellett egyéb, mozgással kapcsolatos problémái is vannak. Nemrég hallottam a terápiás lovaglásról. Tanácsát szeretném kérni, hogy ez a fajta terápia segítene-e kislányom fejlődésében, érdemes-e belevágnunk, vagy ez is csak egy hirtelen felkapott módszer, amivel a fogyatékos gyermekeket nevelő szülőket hitegetik. Tisztelettel: K. Zsuzsa
A strand helyének az uszoda és a Batthyányi úti házak közé építését elhibázott elképzelésnek tartom, azt a közgyűlési vita során sem támogattam nyilatkozta lapunknak Katanics Sándor, MSZP-s önkormányzati képviselő, akivel a strand helyzetéről és az ehhez kapcsolódó kérdésekről beszélgettünk.