Kilenc párt sorakozik a megyei szavazólistán

Kisorsolták a sorrendjüket is

Veszprém megyében a pártok összesen kilenc listát állítottak a hétfő délutáni határidőig – adott tájékoztatást a megyei választási bizottság. Tegnap sorsolták ki azt is, hogy melyik párt hányadikként szerepel majd a listás-szavazólapon. A kilenc párt sorrendje a következő: első az FKGP, második a Kisgazdapárt, harmadik az SZDSZ, negyedik a MIÉP, ötödik a Centrum, hatodik a Munkáspárt, hetedik az Új Baloldal, nyolcadik az MSZP, és kilencedik a Fidesz-MDF.

Kotorják a Balaton medrét

Nem férnek el a tóban a hajók az alacsony vízszint miatt

Nyolcezer köbméter iszapot termel ki a siófoki kikötőből a Balatoni Hajózási Rt., s ezáltal könnyebbé válik a vitorlások kijutása a nyílt vízre a mostanihoz hasonló alacsony vízállás esetén is. Siófokon nem, de több más kikötőben már a személyhajó- forgalmat is akadályozná az, hogy kevés a víz a Balatonban. Ezért a társaság szakemberei Fonyódon, Balatonszemesen, Balatonföldváron és Badacsonyban is mélyítik a medret a kikötőben a homokzátonyok megszűntetésével. (Balaton)

AMIT TETTEK, A VÁROSÉRT TETTÉK

Az idei Pro Urbe-díjasok Veszprémben

A március 15-i ünnepi veszprémi közgyűlésen Dióssy László polgármester az önkormányzat nevében PRO URBE, azaz a "városért" díjat adott át a Magyar Honvédség Légierő Zenekarának, a Csatár-hegy felvirágoztatójának: dr.Jánosi Antalnak, és a 40 éve Veszprémben gyógyító dr.Hanusz András belgyógyásznak. A Veszprém-Index bemutatja a kitüntetetteket.

Charter-járat Németországból a Balatonhoz

Közvetlen charterjáratot indít április 6-tól Frankfurt és a Balaton közelében fekvő Sármellék repülőtere között a Lufthansa CityLine a nyári szezonban. A nyári időszakban kéthetente a Lufthansa Teamhez tartozó Contact Air, 50 fős Fokker gépei szállnak majd az utasok rendelkezésére. Az utazási igény növekedése esetén azonban nagyobb gépeket is forgalomba állítanak. Ezekkel a járatokkal főként a Balaton partján fekvő üdülőhelyek és a környező gyógyfürdők vendégeit igyekeznek kiszolgálni.

Kedves Balaton Volán Rt!

Engem eddig elkényeztetett az élet! Budapesten születtem és nőttem fel, szinte ki se mozdultam nyüzsgő fővárosunkból egészen 19 éves koromig. Azt hiszem, mindenkinek el kell ismernie, hogy Budapest a tömegközlekedés Kánaánja! Legalább százféle busz, villamosok, metró, földalatti és troli áll a kedves „utazni vágyók” szolgálatában. E Kánaán után Veszprémbe kerültem, és a Veszprémi Egyetem hallgatója lettem.

Kései hippi-találkozó San Franciscoban

Alakult egy zenekar az ötvenes évek végén. Pályafutásuk korai éveiben névtelenül más előadókat kísértek. A hatvanas évtized közepén összetalálkoztak Bob Dylan-nel, akinek megtetszett a zenekar. Nevet is kaptak tőle: The Band.

Évekig együtt dolgoztak. Aztán úgy döntöttek, kilépnek Dylan mögül, megpróbálják nélküle is. Bejött. Nagyszerű lemezeket készítettek, felléptek a hippy-k ünnepén, Woodstockban, de túlélték a hetvenes éveket is, amiben megint fuzionáltak Dylan-nel néhány lemez erejéig.

A megye városai az egészségügy korszerűsítéséért

Várpalota, Pápa, Tapolca, Sümeg, és Zirc mellett Ajka is részt vesz a "Veszprém megye egészségügyi rendszerének korszerűsítése" című modellkísérleti program kidolgozásában. A szándéknyilatkozatról a város legutóbbi testületi ülésén határoztak volna a képviselők, ám a programmal kapcsolatban felmerült néhány olyan kérdés, amelyekre a képviselők nem kaptak kielégítő válaszokat. Időközben az is kiderült, hogy a szándéknyilatkozatot a szabadságon levő polgármester már aláírta.

374 millió idegenforgalmi beruházások támogatására

Az idén 374 millió forintot oszthat el - elsősorban idegenforgalmi beruházások támogatására - a Balaton Fejlesztési Tanács az úgynevezett előzetes regionális fejlesztési program keretében. Szakmai képzésre és pályaválasztási börzék szervezésére - összesen 105 millió forint pályázható meg. A kiemelt balatoni üdülőkörzet 164 zalai, somogyi és veszprémi településén tevékenykedő vállalkozók - idegenforgalmi termékkínálatuk gyarapítására - összesen 179 millió forint támogatást nyerhetnek el. (MTI)

Csökkenő küldöldi kereslet a balatoni ingatlanok iránt

A megugrott árak miatt csökkent a külföldi kereslet a Balaton-parti ingatlanok iránt - tudta meg a megyei napilap. Megfordult a korábbi tendencia, a határon túlról érkezők gyakran az eladói oldalon jelennek meg. Badacsony és környékén legkevesebb 10-15, Balatonfüred és környékén akár 25-30 millió forintot is elkérhetnek egy kertes házért.

Oldalak