Ha már tanévkezdés, épp itt volt az ideje, hogy a Pannon Egyetemen belekezdjenek a Tudományos Műhely idei előadássorozataiba. A téma: A politikai és diplomáciai kommunikáció pragmatikai aspektusai; az előadó: Mihalovics Árpád. Elég tudományosan hangzik, de tulajdonképpen betekintést nyerhettünk a felsőbb szervekben folyó társalgás titkaiba.
A Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Egyesület idén negyedik alkalommal rendezi meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót november 15-én Veszprémben. Október 10-ig várják az alkotók nevezését.
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. október 2-án tartja soron következő közgyűlését a Városháza Kossuth termében.
A nap folyamán szó lesz többek között az üzemképtelen járművek közterületen történő tárolásának korlátozásáról, a Gondozási Központ hajléktalan személyek ellátásával kapcsolatos feladatairól, valamint az Integrált Városfejlesztési Stratégia előzetes jóváhagyása is megtörténik.
Az élelmiszer ellenőrök eddigi vizsgálataik során nem találtak Magyarországon olyan árut, amely az emberi egészségre veszélyes mértékben tartalmazott volna melamin-szennyezést - közölte Dr. Bognár Lajos.
Szombaton napközben Veszprémben a vasútállomás Resti büféjében igazoltatott a járőr egy férfit, aki ellen a Veszprém Megyei Bíróság elfogatóparancsot bocsátott ki szabadságvesztés letöltése miatt. A férfit a Veszprém Megyei Büntetés Végrehajtási Intézetbe szállították.
A Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) pályázat útján, paci alapon bérbeadásra meghirdeti a tulajdonában lévő, összkomfortos komfortfokozatú a Veszprém, Karacs Teréz utca 2. szám alatti lakóépületben lévő üres lakásokat.
A pályázati kiírás átvehető és a pályázat benyújtható az erre a célra biztosított adatlapon az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Csoportján, (8200 Veszprém, Óváros tér 9.) munkanapokon, 2008. szeptember 29. 2008. október 10. napja között.
Új értékkel gazdagodott a Balaton-part. BalatonudvariÖrvényes között befejeződött a legújabb 18 lyukas hazai golfpályája építése. Magyarországon mindössze négy ilyen nagyságú pálya működik, közöttük minden bizonnyal ez a lélegzetelállító panorámát nyújtó a legszebb.
Tízgólos győzelmet aratott az MKB Veszprém KC a lelkesen játszó Mezőkövesd ellen, a férfi kézilabda-bajnokságban.
Az influenza miatt sok játékost nélkülöző veszprémi csapat ezúttal sok hibával játszott, ám így sem okozott gondot a Mezőkövesd legyőzése. A Veszprém most már a vasárnapi, Flensburg elleni BL-mérkőzésre készül. (sporthíradó)
Férfi kézilabda NB I
MKB Veszprém KC - Mezőkövesdi KC 35-25 (19-10)
Nos, a Nem zörög a pharaszt rovat is elbúcsúzik a kedves Olvasóktól, és mi mással tehetné, mint a legnagyobb pharasztok bemutatásával. Egy kicsit (na nem sokat) keresgéltünk a múltban és a régi képek között, és íme, pár titkos fotó a Veszprém Index nyolc éves történetéből. Csak erős idegzetűek kattintsanak a tovább gombra!