Kívül, belül megújul az Index Veszprém

Időközönként ráncfelvarrásokat hajtottunk végre az Index Veszprém oldalán, a jövő héten azonban egy jelentős átalakulásnak lehetnek szemtanúi olvasóink. A tervek szerint egy teljesen megújult, a mai internetes elvárásoknak megfelelő portál jön létre, ezt azonban egy teljesen új társaság valósítja meg.

Fokozottan ellenőrzik a gyalogátkelőket

Az utóbbi időben a gyalogos-átkelőhelyek közelében, illetve kerékpárosok részvételével több közúti közlekedési baleset történt az elmúlt évekhez viszonyítva.

Erre tekintettel, valamint az ezzel párhuzamosan jelentkező társadalmi igény miatt az Országos Rendőr-főkapitányság elrendelte a gyalogos-átkelőhelyek környezetének és a kerékpárral közlekedők fokozott ellenőrzését 2008. október 1-jétől 8 órától 2008. november 30-án 22 óráig.

Halálos balesetet okozott egy ámokfutó

Két ember vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtökön este történt a 84-es főúton; az egymással frontálisan összeütköző két autó egyikét egy ámokfutó autós vezette, aki egy Vas megyében okozott baleset helyszínéről megállás nélkül hajtott el, s éppen az őt váró rendőrök elől menekült, amikor Sümeg határában először egy rendőrautónak csapódott, majd a szemből érkező autónak ütközött - közölte a rendőrség.

Fuss el véle

- és nincs vége -

Holnaptól nincsen index. veszprém.hu. Vége. A Szabad-Sajtó Kulturális és Ifjúsági Egyesület kiszáll Veszprém első internetes napilapja mögül. Lezárult egy nyolc éves korszak. Hogy miért, hogy mi módon, és hogy hogyan tovább? Arról Pethő Imre, a Veszprém Index (immár volt) Szabad Sajtó Díjas főszerkesztője nyilatkozik kedves Olvasóinknak!

Beszéljünk róla…

Ignácz Adrienn pszichológus és Kuntár Ferenc gyógypedagógus, fejlesztőpedagógus rovata

„Kilenc éves fiam viselkedése néhány hónapja megváltozott. Teljesen váratlan helyzetekben elkezdett grimaszolni, furcsán pislogni, máskor a fejét rángatta, vagy tekergette magát. Sokszor adott ki furcsa hangokat is (nyüszített, krákogott), máskor váratlanul kiabálni kezdett.

„Szerelem volt, ugye tudod?”

- az utolsó száj jogán -

Nyolc éve hárman ültünk egy szórakozóhely asztalánál, és arról beszélgettünk, hogy az addigra már kiötlött Index Veszprémet hogyan lehetne megvalósítani. Nyolc évvel később tízegynéhányan ültünk egy asztalnál, és azon gondolkodtunk, hogy a felépített Veszprém Indexet érdemes-e tovább csinálni. Így nem, ezért abbahagyjuk.

Oldalak