Halálos balesetet okozott egy ámokfutó

Két ember vesztette életét abban a balesetben, amely csütörtökön este történt a 84-es főúton; az egymással frontálisan összeütköző két autó egyikét egy ámokfutó autós vezette, aki egy Vas megyében okozott baleset helyszínéről megállás nélkül hajtott el, s éppen az őt váró rendőrök elől menekült, amikor Sümeg határában először egy rendőrautónak csapódott, majd a szemből érkező autónak ütközött - közölte a rendőrség.

A baleset egyik áldozata maga az ámokfutó, a karambolt okozó 38 éves nemeskeresztúri férfi, a másik áldozat pedig a szemből érkező vétlen autós, egy nyirádi asszony volt, aki szintén a helyszínen vesztette az életét - mondta el a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bankó Magdolna arról is beszámolt, hogy a szemtanúk elmondása szerint és a helyszínen rögzített nyomok alapján azt valószínűsítik, a férfi szándékosan tért át az úttest túloldalára. A vétlen autóban utasként helyet foglaló férfi és egy kétéves kisgyermek súlyos sérüléseket szenvedett, őket kórházba szállították - tudatta az ügyeletes. (napló)

Rovat: