Új elnök, új feladatok

- lezárult egy korszak -

A Veszprém Index és annak működése mögött a SZABAD-SAJTÓ Kulturális és Ifjúsági Egyesület állt. Egészen eddig. Az egyesület kilép az újság mögül, és más működési irányt választ. A miértekről és a hogyanokról Meszlényi Zsolt egyesületi elnök beszél.

– Idén tavasztól te irányítod a SZABAD-SAJTÓ Egyesületet. Miért volt szükség a váltásra?

Meszlényi Zsolt: – Az elmúlt években sokat erősödött, fejlődött az egyesület éppen úgy, mint maga az Index Veszprém. Ez együtt járt a – leginkább adminisztratív – feladatok megsokasodásával is, amit egyre nehezebb volt már átlátni. Pethő Imi egyszerre volt főszerkesztő és elnök is egy személyben, de a hatékonyság javítása érdekében célszerűbb volt szétválasztani a két feladatkört. Továbbra is ő maradt az újság lelke és szakmai irányítója, de a működéssel járó adminisztratív teendőket átvettük alelnök kollegámmal, Karlinszky Balázzsal. Itt is hangsúlyoznám, hogy mindannyian – a szerkesztőktől az elnökön át az újságírókig – a kezdetektől munka mellett, egyre fogyatkozó szabadidőnk „rovására” foglalkozunk az újság és az egyesület ügyeivel, így nagyon nem mindegy, hogy ezt a kevéske időt hogyan osztjuk be.

– A változások folytatódtak. Sőt a legnagyobb változásra most került sor, hiszen a jövőben nem az egyesület írja, szerkeszti az index.veszprem.hu-t. Hogyan hat ez rátok?

MZs: – A „kisindex” hozta össze és tartotta egyben ezt a társaságot a megalakulás óta, természetes hogy mindannyiunk szorosan kötődik hozzá, szerves része lett az életünknek. Egyesületünk alapvetően humán érdeklődésű tagokból áll, így a marketing és a hirdetői bevételek terén a kezdetektől ránk fért volna az erősítés. Komoly fejlődési lehetőségeket láttunk ezen a területen, csak éppen olyan partnert nem találtunk, akivel úgy tudtunk volna együttműködni, hogy ne sérüljön az a magas színvonalú munka, az a független szellemiség, ami az Indexet mindig is jellemezte. A közhasznúság és a civil irányba indultunk el, hiszen ez közelebb állt az önkéntes munkából táplálkozó brigádhoz, de egy közéleti hírportál – a tapasztalatok szerint – inkább üzleti alapon tud megélni.

Nehéz elválnunk tőle, de inkább ezt léptük meg, mintsem a megszokott színvonalból adjunk fel akár egy keveset is. Megtartjuk az erősségeinket (független kritikáinkat, tárcákba öntött véleményünket, vitaindító cikkeinket), de egy más – kötetlenebb, lazább – formában találkozhatnak vele a jövőben a veszprémiek. Ez az új honlap, és egyéb az Index által eddig háttérbe szorított projektek olyan kihívást jelentenek, hogy a társaság továbbra is kiélheti fölös szellemi kapacitását.

– Mennyiben változik meg az egyesület élete?

MZs: – Ötletekből, elképzelésekből mindig is jól álltunk, gyakorlatilag ez a szellemi – ha úgy tetszik innovatív és egyben kreatív – tőke adja az egyesület igazi erejét. Ennek egyik leglátványosabb megtestesülése a PannonFíling Amatőr Mozgóképes Találkozó, de remélem, a jövőben az új internetes magazinunkról – ha tetszik vélemény-blogunkról – vagy éppen a Civil HangÁr nevet viselő – a civil szervezeteket megmozgató – kezdeményezésünkről is hallani fognak a város lakói.

Ezeken a programokon folyamatosan dolgozunk – persze rendes munkahelyünkön kívül is. A legnagyobb változás az lesz, hogy nem egyetlen ügyön (értsd az Index Veszprémen) tevékenykedünk valamennyien, hanem az egyes projekteknek megfelelően külön kis munkacsoportok alakulnak, így mindenki a szívéhez közelebb álló feladatok közül választhat. Már most érezni, hogy a kényszerből fakadó munkák és határidők „eltűnése” többekben komoly energiát szabadított fel. Bárki fölvillanthatja olyan vénáját, amire eddig nem volt lehetősége, mert mondjuk kevéssé passzolt a klasszikus újságírás kötöttségéhez.

– Az utóbbi félévben két nagy országos pályázatot nyertetek. Talán ez lesz a kiút az új helyzetben?

MZs: – A kiút szó erős, inkább új iránynak mondanám. Már régóta van két szívügyünk, amelyek persze az újsághoz is szorosan kapcsolódnak. Az egyik a „munkaeszközünk”, az internet és annak népszerűsítése, a másik a „létezési formánk”, a civil aktivitás segítése. Az előbbinél a gyorsaság, a folyamatos megújulás, a határtalanság, az utóbbinál a lelkesedés, az önzetlenség, a függetlenség a hirtelen eszembe jutó kulcsfogalmak. Most két olyan programon dolgozhatunk, ahol az eddigi tapasztalatainkkal felvértezve segíthetjük a hozzánk hasonlókat, és megismertethetünk több száz, akár több ezer ismeretlent olyan lehetőségekkel, amelyek karnyújtásnyira vannak tőlük. Azon leszünk a következő hónapokban, hogy az első impulzust minél több mindenkinek átadjuk.

– Milyen egyesületet képzelsz el a későbbiekben?

MZs: – Nem lehet ezeket a változásokat lebecsülni, de a legutóbbi hétfői szerkesztőségi után eszembe jutottak olyan félévtizedes élmények, amikor vadabbnál vadabb ötleteket találtunk ki és valósítottunk meg. Szerencsére mindig „csapódtak” hozzánk fiatalok, akik új színt hoztak az életünkbe, ez a mostani átalakulás a legfásultabbakat is átmozgatja. Akkor tudunk folyamatosan frissek maradni, ha megfelelően inspiráló környezet alakul ki körülöttünk, ha a szárnyaló ötletek egymásba kapcsolódnak, és a megvalósítás – sokszor nehézkes – munkája során újabb energiát kapunk a sikerektől.

Egy civil szervezet beindításához hatalmas szív és lelkesedés kell, hiszen alapvetően az önkéntes munkára épül. Ahogy növekszik, úgy jönnek azok a feladatok, ahol a szív mellett egyre inkább szükség van türelemre és a rációra, ami rengeteg energiát szív el attól, aki összefogja a társaságot, és folyamatosan istápolja annak tagjait. Imi szívből vezet, és erre a „motor”-ra továbbra is szükség lesz, Balázzsal igyekszünk egy olyan működési rendszert kialakítani, ami átláthatóvá, és ezzel hatékonyabbá teszi az adminisztrációt. A pályázatok koordinálása, a könyvelés, a jogi működés, a pénzügyek kezelése a laikusok számára nem könnyen emészthető feladatok, de ha jól csináljuk ezt a hálátlan munkát, annál inkább tudnak a többiek az új honlapra és a többi projektekre koncentrálni.

Ennek a működési reformnak az a lényege, hogy a folyamatok zökkenőmentesen – azaz minimális személyi beavatkozással – tudjanak haladni. Ha ez megvalósul, az nemcsak az egyesületnek jelent stabil hátteret, de az elnöki feladatokat is könnyedén el lehet látni, tehát nem lesz olyan „ijesztő” más számára sem. Amíg ezt az állapotot el nem érjük, addig viszont még sokat kell dolgoznunk.

Rovat: