Visszaverték az ellenséget!
Beküldte szerk -
Elérkezett egyik csúcspontjához a Veszprém közelében található nullaponti gyakorló- és lőtéren zajló Bevetési Irány 2008 gyakorlat. A hódmezővásárhelyi 5/62-es lövészzászlóaljra épülő zászlóalj harccsoport három napos harcászati gyakorlatának végén éleslövészetet hajtott végre.
Közel ezer katona és háromszáz technikai eszköz. Ekkora volt a harcértéke annak a zászlóalj harccsoportnak, amely a debreceni MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhelyen települő 5/62-es lövészzászlóaljának bázisán alakult meg. S ez a kötelék teljes egészében részt vett a Bevetési Irány 2008 gyakorlat keretében rendezett éles lövészettel egybekötött harcászati gyakorlaton.
A harccsoport harcászati gyakorlata még a héten kedden kezdődött, és csúcspontja a csütörtöki lövészet volt. Ennek kezdete előtt dr. Böröndi Gábor ezredes, a debreceni dandár parancsnokhelyettese elmondta: a zászlóalj harccsoport a NATO magas készenléti erőibe felajánlott, s megerősítő erőként két-két harckocsi és páncéltörő rakéta szakasz, valamint egy-egy aknavető szakasz és ágyútarackos tüzérüteg vesz részt benne. Ezek az erők természetesen mind részt vettek az éles lövészet végrehajtásában, sőt a szárazföldi egységek harcát a levegőből három Mi24-es harci helikopter is támogatta.
Természetesen a zászlóalj harccsoport nemcsak vaktában lövöldözött, hanem egy kidolgozott harcászati szituáció szerint hajtották végre feladataikat. Eszerint az országot fegyveres támadás érte, s a magas készenlétű köteléknek ezt kellett úgynevezett halogató harccal megállítani, majd az ellenséges erőket a határon túlra szorítania, az eredeti állapotokat visszaállítania. (honvédelem.hu)