Szárnyal a tisztán magyar bank

A takarékszövetkezetből tavaly bankká alakult veszprémi székhelyű Kinizsi Bank Zrt. mérlegfőösszege eléri a 30 milliárd forintot, az adózás előtti eredmény pedig 400 milliót tett ki - mondta Pető Mónika, a bank vezérigazgatója sajtótájékoztatón csütörtökön Veszprémben.

Közlése szerint a mérlegfőösszeg az év végére eléri a 33 milliárd forintot, s ez a tavalyihoz képest 16 százalékos növekedés. Hozzátette: a nyolc hónap alatt elért 400 milliós eredménnyel a tavalyi 85 százalékát már teljesítették, így év végére a múlt évi eredményt is bizonyosan túlszárnyalják.

A bank saját tőkéje 3,2 milliárd forint - ezen belül a jegyzett tőke 2,1 milliárdot ér el -, a hitelállomány 14 milliárdot, a betétállomány pedig 24,2 milliárdot tesz ki - tájékoztatott a vezérigazgató. Elmondta: az eszközökön belül 46 százalékot tesznek ki a hitelek, 23 százalékot az értékpapírok, 18 százalékot a hitelintézetekkel szembeni követelések, a többi pedig más kisebb tételekből tevődik össze.

Ismertetése szerint 16 ezer lakossági, közel ötezer vállalkozói számlát vezetnek, s ezen a területen idén már ezres nagyságrendű bővülést értek el. Elmondta, hogy minden második ügyfelükkel NetBank-szerződésük is van.

Kérdésre válaszolva az elnök elmondta azt is, hogy az ország egyetlen nem fővárosi székhelyű kereskedelmi bankjának kizárólagosan magyar magánszemélyek a tulajdonosai, s a részvénytulajdonosok körében három család a meghatározó. Lakatos Antal elnök-vezérigazgató részesedése 33 százalék. (mti/stop)

Rovat: