Múltidéző rali a Dunántúlon

AUDI HUNGARIA CLASSIC 2008

Megint felpörögnek a veterán autók! Szeptember 26-án és 27-én oldtimerek sokasága szeli át a Dunántúl észak-balatoni, illetve észak-nyugati részét. Hazai és külföldi versenyzők lepik el az utakat Veszprémtől Győrig.

Az izgalmas és nem kevésbé látványos megmérettetést bárki élvezheti, hiszen a távot a közúton kell teljesítenie a mezőnynek, a KRESZ-szabályok betartásával. Az előzetes tervek szerint mintegy 80 autó száll versenybe. A hazai versenyzők mellett külföldiek is bekapcsolódnak a raliba, összesen 12 – osztrák, cseh, német és román – páros jelentkezett a határidőig. Újoncok is vannak: 14 csapat most próbálja ki magát először az 580 kilométeres távon, amelyet a Balaton-felvidéken és a Dunántúl észak-nyugati részén kell teljesíteni.

Természetesen a kor nem lehet kizáró ok! 12 youngtimer, vagyis olyan autó vezetője és navigátora is vállalja a kihívást, amelyet 1976. december 31. után gyártottak. Összesen 29 márka vonul fel, ezek valamikor 1923 és 1992 között születtek.

Az esemény egyébként az Oldtimer Szuperkupa utolsó futama. Ez a legnagyobb ilyen jellegű rendezvény hazánkban, sőt az egész kelet-európai térségben. A két versenynap alatt két nagyobb kört teljesítenek a nem kevés versenyszellemmel megáldott oldtimeresek, az útvonal érinti Veszprém, Sümeg, Ajka, Pápa és Győr városát. Útközben számos időmérő szakasz követi egymást, ezek a századmásodpercre előírt, fotocellák között leküzdött etapok döntik el a helyezéseket. Az lesz az első, aki a legkisebb eltéréssel tudja le a szintidőket – hacsak nem követ el valamilyen útvonalhibát.

A korelnök egy Formula Libre osztályú versenyautó, a Salmson VAL 3 GP, a maga 20 lóerejével. A ’20-as évek derekán rendkívül népszerű volt, összesen 1142 darab készült belőle. Az Audi Hungaria Classic versenyen az 535. példányszám mutatja meg magát és azt, hogy mit tud.

Mindenki álma a tűzpiros Ferrari. Ez a 330 GT 2+2-es példány ráadásul 1965-ben készült. 2004-ben teljesen rendbe tették, minden porcikáját felújították, így most teljes pompájában ragyog! A kocsi egyébként igen rangos nemzetközi oldtimer versenyeknek is állandó résztvevője. A cseh tulajdonos annyira jól érezte magát nálunk a tavalyi versenyen, hogy most elhívta egyik barátját is, aki egy Jaguar E-Type Roadster S sportkocsival indul a megmérettetésen.

A kocsik több helyen is megállnak majd, így aki közelebbről szeretné megnézni a járgányokat, lesz rá lehetősége. Szeptember 25-én például – a hivatalos verseny előtti napon – az autók gazdái a Veszprém Arénában regisztrálnak, és ennek parkolójában gyakorolnak majd, vagyis az összes kocsi egy helyen lesz látható.

A részletes program itt olvasható: hungaria-classic.hu

Rovat: