A választóim érdekeit kell előtérbe helyeznem
Beküldte sax -
A közelmúltban lakossági fórumot tartottak a Batthyány utca szomszédságában épülő strandról a HEMO-ban, illetve egy televíziós vitára is sor került, mivel számos, a tervet ellenkező lakossági vélemény érkezett az önkormányzathoz. Az ügyről, a jelenleg helyzetről és a lehetőségekről Szolnoki Pált, a körzet önkormányzati képviselőjét kérdeztük.
Index: Ön egyetért azzal, hogy megépüljön a strand?
Szolnoki Pál: Nagyon összetett a kérdés. Veszprémnek évtizedek óta nincs strandja, és hihetetlenül erős az igény rá habár a legutolsó egyeztető fórumon épp az ellenkezőjét lehetett tapasztalni, miszerint a létesítmény irritálja az ott lakókat, ami részben érthető. Mindazonáltal azt gondolom, a városnak nagy szüksége van egy strandra. Nem örülök annak, hogy pillanatnyilag csak ilyen lehetőségekkel bír Veszprém, gondolok itt arra, hogy csak ezen a helyszínen lehet megépíteni. Ugyanakkor azt hiszem, nem kellene tovább halasztgatni az ügyet. Ha most elhalasztjuk, akkor az elkövetkező öt évben nem lesz rá lehetősége Veszprémnek, hogy strandot építsen. Látunk mindenféle csodákat strandokat, élményfürdőket , amik egy ilyen várost megilletnének, viszont van néhány gondunk: nincs termálvizünk, nincs telkünk, nincs befektetőnk. Egy nagy strand többmilliárdos biznisz lenne, de most nincs rá lehetőségünk, tehát azzal kell gazdálkodnunk, amink van. Szegény város kicsi stranddal főz.
Index: Milyen jellegű lakossági aggályok merültek fel?
SzP: A forgalomnövekedéssel és a zajjal van problémájuk az ott lakóknak. A HEMO-ban zajló fórumon túlnyomó többségben a strand ellenzői a Batthyány u. 21. lakói jelentek meg, talán egy-két olyan ember volt, aki valamilyen részben támogatta az elképzelést, de esetükben is voltak ellenvetések. Az ott lakók nyugalma természetesen nagyon fontos, de érdekes volt, hogy a fórumon nem a kisgyerekes ott lakók jelentek meg, hanem a nyugalomra vágyó idősebb korosztály. A családosok érdekeit senki nem jelenítette meg, így talán egyoldalú lett az összejövetel. Megkértem az ellenzőket, hogy álljon össze egy csoport, amely meg tudja jeleníteni elképzeléseiket, aggályaikat, és feltétlenül tárjuk véleményüket mindenki elé a Veszprém Televízióban, beszéljük meg a problémás kérdéseket.
Index: Más ellenvetés nem érkezett a tervvel kapcsolatban?
SzP: Felmerült olyan vélemény is, miszerint harminc százalékkal csökkenni fog ezen ingatlanok ára, ami enyhén szólva túlzás, hiszen ilyen esetekben éppen fordított az ingatlanok árának változása. Létezik egy úgynevezett közszereteti érték: ahol történik valami esemény, ahol érdeklődésre számot tartó program található, ott az ingatlanárak emelkednek. Az egyik felszólaló, aki a Cserhát lakótelepen lakik, elsorolta, hogy milyen áldásokban van része az év folyamán zenés rendezvényeket említett , ugyanakkor hozzátette, hogy nem költözne el a Cserhátról. Emellett tudjuk, hogy a Cserháton milyen magasak az ingatlanárak. Természetesen nem a nyugdíjasok értékelik a strand esetében az ingatlanok sajátos helyzetét, hanem a fiatal családok számára képviselhet magasabb értéket a lakás.
Index: A parkolás mennyire lesz megoldható, hiszen jó magyar szokás szerint valószínűleg sokan autóval érkeznek majd a strandra.
SzP: A legutóbbi adatok szerint ötven új parkolóhely létesül, másrészt mint tudjuk a Március 15-i sportcsarnok rendelkezésére álló parkolók is ott vannak, és mint ismeretes, a kézilabdacsapat mostanság már nem ott játszik, tehát ezek a parkolóhelyek is kihasználhatók.
Index: Mit tud azoknak mondani, akik a zajt illetve a forgalomnövekedést látják a problémának?
SzP: Pillanatnyilag a beruházás folyamatában hat hét halasztásban vagyunk, éppen azért, mert megjelentek ezek a vélemények. Ezeket a véleményeket ki kell fejtenünk, ki kell érlelnünk a megoldást. Ezért is tettem ebbe az irányba lépéseket. Én magam maximálisan támogatom a strand ötletét, de feltétlenül igénylem azoknak a véleményét is, akiknek más az elképzelésük, mint az enyém.
Index: A televíziós párbeszédre a héten került sor.
SzP: Álláspontjaink közeledtek egymáshoz. Azt gondolom, szükség van a párbeszéd folytatására, és az ott lakók nyugalmát legkevésbé zavaró megoldást kell megtalálnunk. A lakók képviselője, Törő Csaba a korábbi aggályokat hozta elő. Hangsúlyoztam, az önkormányzatnak nem célja, hogy a beruházás közelében élőket megfossza a nyugalmuktól. Ellenkezőleg, a város minden lakója számára adni akar valamit ezzel a stranddal. Gyakorlatilag beszélő viszonyt alakítottunk ki, és nem ellenségként tekintettünk egymásra.
Index: Mennyibe kerül a strand, és ki állja a költségeket, az önkormányzat?
SzP: Jelen pillanatban 400 millió forint a bekerülési költség, és az eredeti tervek szerint 2009 júniusában nyitott volna. Ez az összeg nem önkormányzati pénz, hanem az elmúlt évek önkormányzati pragmatizmusának eredménye. A városi szolgáltató vállalatok egybetömörítésével, a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. létrehozásával párhuzamosságokat szüntettünk meg, a kiadások jórészt lecsökkentek, a szolgáltató gazdaságosabban működik, ezért vannak eredmények ez a 400 millió forint több évi megtakarítás a VKSz Zrt.-nél , amiből el lehet kezdeni a beruházást. Mondanom sem kell, hogy a VKSz-nek Veszprém város 97%-ban tulajdonosa, de azt is tudni kell, hogy az önkormányzat nem áfa-visszaigénylő, egy ilyen beruházást nem lenne gazdaságos az önkormányzatnak megvalósítani, ezért a VKSz Zrt. lesz a projekt levezetője. Épp ezért a városi költségvetésnek a kivitelezéshez semmi köze, és a működtetés is a VKSz feladata.
Index: Milyen folyamatot tud elképzelni, illetve milyen lehetőségeket lát a folyamat végén a megvalósulást illetően?
SzP: Jelenleg a helyzet az, hogy olcsóbb megépíteni, mint elhagyni a beruházást. A tervezés, az előkészületek már viszik a pénzt, mindenképpen veszteség, ha nem épülhet meg a strand. Azt, hogy végül hogy tudunk-e egyetértésre jutni az ott lakókkal, még nem látom, de bízom benne. Jó lenne, ha a kérdés minél rövidebb idő alatt eldőlne, hiszen a jövő nyári átadásból lassacskán kicsúszunk.
Index: Ki fog dönteni arról, hogy lesz-e strand?
SzP: Tulajdonképpen a döntést már meghozta a városi közgyűlés, az építési engedély-kérelmet már benyújtották, a folyamat halad. A közgyűlés 23 jelenlévő tagjából 19-en igennel voksoltak a strand mellett, ketten tartózkodtak, tehát nem erős az ellenzői oldal és a döntés előtt meglehetős széles körben tájékozódtunk. Az én esetem teljesen speciális, nekem a választóim érdekeit kell előtérbe helyeznem, nekem az ő érdekeik a legfontosabbak.
Index: És az ön választói közül a többség támogatja, vagy ellenzi a strandot?
SzP: A többség a strand mellett van ez teljesen egyértelmű.