Médianap Hyppolittal

Nagyszabású médianap keretében mutatkozott be a sajtó képviselőinek a Hyppolit, a lakáj című zenés vígjáték stábja hétfő délelőtt a Veszprémi Petőfi Színházban. A premier előtt öt nappal újságírók, fotósok, operatőrök, riporterek tekinthették meg a darab próbáját, majd találkozhattak a produkció szereplőivel és Bujtor István rendezővel.

Az elmúlt fél évhez hasonlóan ebben az évadban is rendszeres lesz nálunk, hogy próbafolyamat végén először a sajtó képviselői látogathatják meg a készülő produkcióinkat. Így történt ez most is. A Hyppolit, a lakáj utolsó próbáinak egyikén végig jelen lehetettek a különböző médiumok képviselői, akik több sorban fértek csak el a nézőtéren. A sajtó élénk érdeklődéséhez az is hozzájárul, hogy ez a darab a Bujtor-Eperjes páros első önálló évadának nyitóelőadása és Bujtor István első veszprémi rendezése. Mindezek mellett a vendégművészek közül Szulák Andrea először játszik a Petőfi Színházban, Balázs Péter pedig újból visszatért arra a színpadra, ahol több mint negyven éve a pályafutását kezdte.

A Hyppolit, a lakáj című zenés vígjáték bemutatója szeptember 26-án (pénteken) 19 órakor lesz a nagyszínpadon. (Petőfi Színház)

Rovat: