Szép napos reggelre virradtunk 2008. augusztus 17-én. Ezt a nyaramat – mint már azt többször tettem – a Bakonyban töltöttem, közel a természethez – két egyetem között. Kihasználva az egyetemi szünetet, kutatásaim esetleges eredményeit rendezgettem, és készülődtem a szeptemberben folytatódó kutatási feladatokra.

A nyár sok érdekességet és meglepetést tartogatott. A felhőtlen kikapcsolódás és nyaralás helyett intenzív munkával teltek napjaim. Nem múlt el úgy nap, hogy ne kellett volna kutatási eredményeimet igazolni, értelmezni, feldolgozni, vagy kutatási együttműködésről megbeszélést folytatni. Kinyílt a világ, mert a kis bakonyi faluba a hazai kollegákon kívül hét nemzetből is érkeztek kutatók, tudósok baráti beszélgetésre, szakmai vitákra. Ezt nagy megtiszteltetésnek vettem, és csak növeli azt a felelősséget, hogy a tudományterületemen – amiben igyekszem eligazodni és tevékenykedni – az elvárható tökéletességgel dolgozzam. A nyáron lehetőségem nyílt arra, hogy elméletben előkészítsek egy élettudományos egyetemi oktatási tantervet és kutatási programokat. Nos, az élettudomány ötvöz minden tudományterületet, mert az életről szól.

A filozofikus gondolatok leírására és a pontos időpont megjelölésére azért került sor, mert éjszaka egy olyan csodálatos látványban volt részem, amit sajnos csak a véletlen szerencsének köszönhetek. Munkámba elmerülve csak véletlenszerűen hallgatok rádiót, vagy nézek televíziót, talán azért, mert nagyon zavar a kultúrálatlanság, az alacsony színvonalú, primitív „szórakoztatás”, és ki nem állhatom a reklámokat. A hírekre, a jó zenei programokra és a valóban a kultúrát, tudományokat és művészeteket bemutató műsorokra vagyok csak kíváncsi. Nyáron szinte csak az olimpiáról hallhattunk. A sportról, a sportmozgásokról, a versenysportról sok mindent írhatnék, mert kutatásaim szerves részét képezi a sportélettani teljesítmény, az élettani stb. kutatás, de inkább nem teszem.

Így fordulhatott elő, hogy a 2008. augusztus 16-ról 17-re virradó éjszaka természeti csodájáról sajnos előre nem tudtam semmit. Augusztus 16-án borongós, felhős idő volt, és csak estére tisztult ki az ég. A világegyetem rendjének megfelelően a Nap pontosan lenyugodott, a csillagok lassan kigyulladtak, és a telihold megjelent az égen. Szerencsém, hogy a kis bakonyi falut a műgazdagság és műkultúra nem érte el, ezáltal fényszennyezés és fényhulladékok nem teszik ízléstelenné és élvezhetetlenné a természeti környezetet. Ablakomból kipillantva szinte mindig csodálom a csillagos égboltot, és lenyűgöz a telihold varázsa. Ezen az éjjelen is ki-kitekintettem irogatásaim közben, és elég sokszor elmerengtem, néha még gondolataimat is szabadjára engedem.

Egyszer csak nem akartam hinni a szememnek: a Hold elkezdett fogyni.

Belecsöppentem a csodálatos természeti jelenségbe, amit teljes pompájában végigélvezhettem. Sajnos az ámulat miatt precíz feljegyzéseket nem tettem, tehát részemről csupán szemlélődés volt, de úgy egy óra leforgása alatt szinte teljes holdfogyatkozást sikerült végiggyönyörködnöm. A jelenség a két nap fordulópontjánál, éjfél körül zajlott. Jó minőségű távcsövemmel a fények és az árnyékok olyan szépségét láthattam, amit csak a természet tud produkálni. Fényképezőgépemmel igyekeztem megörökíteni az egész folyamatot, de sajnos a berendezés csak természetfotózásra használható, csillagászatira nem. A látvány és az élmény együttes hatása keveredett a néha száraznak tűnő kutatási programjaim gondolataival. Ez a kölcsönhatás váltotta ki belőlem a filozofikus gondolatokat.

Élettudományokkal foglakozom, ezért csak az életről, a biológiai létről eresztettem szabadjára fantáziámat.

A holdfogyatkozás pompás látványa a biológiai élettel foglakozó embert arra ébreszti rá, hogy a biológiai lét a világegyetemben nem hogy nem számottevő, hanem szinte kivételes ritkaság. A Holdat szemlélve – és tudva azt, hogy bolygónknak, a Földnek is csak egy vékony kérgén nyüzsög a biológiai élet – kicsinek és védtelennek éreztem magam, de ezzel egy időben felemelő érzés töltött el. A két érzés keveredése nyomasztó ráébredést váltott ki lelkem mélyén. A földi biológiai lét, az emberi élet a világegyetemben még csak epizódnak sem tekinthető. Mi az élet? – tehetjük fel a kérdést. Az, hogy a szénmolekulák, a víz, a levegő sajátos kémiai kombinációi képesek önmagukat reprodukálni, vagy van anyagcseréjük? – és sorolhatnák még számos ismérvet, vagy az, hogy a világegyetem egy az ember számára még nem ismert törvényszerűség szerint „él”, amit az emberi elme egyszerűen élettelennek nevez?

A természettudományok az élet kialakulására, a szervetlenből a szervesbe menő átmenetre még nem tudott megnyugtató választ adni. Az a természettudományokkal foglakozó tudós, akit zavar ennek az átmeneti folyamatnak a kialakulása körüli ismerthiánya, sok esetben nem tud mást tenni, mint azt, hogy vallásfilozófiák mentén hitében, például a teremtés vallási elméletében keresi a magyarázatot. Ebben az esetben természetesen az emberiség történelmében kialakult vallásokra gondolok, és nem zavarodott, elsősorban a pénzimádatra épülő művallásokra és szélhámosságokra.

Mint szomatológus mindig azt hoztam fel példaként, hogy a napimádók egészen biztosan tiszta és a legmagasztosabb érzetű vallás birtokában voltak. Vitathatatlanul és egyértelműen tudjuk, hogy a földi biológiai létnek nélkülözhetetlen és alapvető tényezője a Nap sugárzása. Ez nem más, mint a Nap „élete”, a benne zajló gigantikus nukleáris folyamatokkal. Ez az ember számára szinte felfoghatatlan naptevékenység a Földre ható sugárzásának formájában biztosítja a biológiai létet. Tehát teremető és fenntartó.

Az emberiség nem is olyan régről tudja, hogy az elektromágneses sugárzás egyáltalán létezik. Fontos volt megtudnunk, hogy ez a sugárzás (emberi elnevezés szerint) kvantum-jelenség. Ez a sugárzás éltet minden élőlényt, ez a sugárzás biztosítja a szén, a nitrogén, az oxigén stb. körforgását, és a biológiai sokszínűséget, és az egymásrautaltságot. Amit helytelenül élettelennek hiszünk, ott zajlik igazán „élet”. Ha tehetem, mindig gyönyörködöm a Balaton-felvidéki csodásan restaurált barokk templomok freskóin. Láthatunk felhőket és a felhők között játszó, áttörő szemet, gyönyörködtető jelenségeket, a napsugárzást vagy csak ragyogást. Vajon tudatos volt a művészeknél, hogy a fény, a sugárzás ilyen meghatározó volt a művészi látásmódjukban? Nem kizárható talán, hogy maga a vallás is a kozmikus sugárzásokban, a fényekben látta meg a teremtés bizonyítását.

Eljutottunk a lét-nemlét, a világegyetem állandósága, az örökkévalóság és végtelen megértésének együtteséhez.

folyt. köv

Szacsky Mihály
Palatinus