„Pénteken nyílik kiállítás az egyetemen a B épület aulájában. Nem tudjuk, mi az a Protest Art, de úgyis jársz az egyetemen, kukkantsd meg, Bazsi!” Ebből a szerkesztőségin elhangzottból lett az a furcsa helyzet, hogy most tüntető emberek arcmásai között írom cikkemet.

„Ez a munka a szenvedélyem” – mondta Petra Weber, ausztrál képzőművész, kiállítása megnyitóján. Szenvedélyében Petra másokért alkot. Korábban újságíróként, diplomataként, művészeti oktatóként is sokat tett másokért – politikailag elnyomott, polgári és emberi jogaikban megsértett emberekért. A Protest Art-nak ez az elkötelezettsége: valamilyen társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, igazságtalanságok ellen tüntet, arra kérlel minket, hogy ne fordítsunk hátat ezeknek.

Ha felnézek, látom a földön mindenfelé heverő, tömegekből kiragadott portrékat. Minden arc, minden arc megrajzolásának stílusa valamilyen érzelmet sugároz felénk. Vannak realisztikus, pontos képek, vannak homályosak, és olyanok is, amelyek erőszakosan, egészen a papírba belekarcolva fekszenek a többi között. Körben fellógatva pedig háborúk, polgárharcok szereplői: fegyvert ragadó kisgyerek, vörösben imádkozó férfi, csontsovány néger, rokonaikat gyászoló idősek. Közelükben feliratok: Bagdad, Burma, Moszkva, Zimbabwe satöbbi. Satöbbi még egyszer…

Nem tudom, hogy egy ilyen kiállítás egyáltalán eléri-e az emberek ingerküszöbét a mai világban. Kételkedem, hogy elér-e bármit. De ha erre járnak október egyig, akkor nézzenek be ide, más nem, a művésznő gyönyörű gesztusa miatt, hogy minden öncélúság nélkül alkot, tesz és tesz másokért, együtt érez – és nem fordít hátat.

straubbazsi