Nagyhajós verseny a Balatonon

Balatonfüreden rendezik meg a TÓPARK J24 nyílt Európa Bajnokságot szeptember 19. és 26. között. A verseny megrendezéséért felelős Nemzetközi J24 Szövetség először ítélte Magyarországnak az EB rendezési jogát, ami óriási mérföldkő a sportág hazai fejlődésében és nemzetközi elismertségében.

A kontinentális sportversenyen közel félszáz hajó áll majd rajthoz, mintegy 200 főnyi versenyzővel a fedélzetükön, felvonultatva a vitorlás sport nemzetközi és hazai kiválóságait. A hazaiak mellett angol, német, olasz, svéd, holland és görög zászlók alatt startolnak a OneDesign osztály egységei. A Magyar J24-es Osztály meghatározó kormányosain kívül a nyolcszoros Kékszalag győztes, Litkey Farkas is indul az EB-n – tájékoztatta lapunkat Dávid Júlia, a verseny sajtóreferense.

A Balatonon az egyik legdinamikusabban fejlődő nagyhajós OneDesign osztály a J24-es. Ez a szakosztály 1996-ban mindössze hat hajóval alakult meg Magyarországon, és mára már 28 hajós flottával büszkélkedik. Az elmúlt években tapasztalható, látványos hazai fejlődésnek köszönhetjük, hogy a verseny megrendezéséért felelős Nemzetközi J24 Szövetség nekünk ítélte a 2008-as EB rendezési jogát. A rendezvény házigazdái a Magyar J24 Osztályszövetség, a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség.

A nevezők közt van a 2005., 2006., és 2007. évi J24-es Európa Bajnok, az angol Chris McLaughlin kormányozta Hedgehog nevű egység is! A külföldieken kívül szinte a teljes hazai J24-es flotta is jelezte részvételi szándékát, de az EB indulói között található a nyolcszoros Kékszalag győztes, Litkey Farkas is, aki most éppen az észak-amerikai J24 Bajnokságon készül a versenyre. Itt lesz az első olyan magyar vitorlázó is, aki egy Amerika Kupa csapat tagja volt. Weörös Márti – a TóPARK hajó kormányosaként - egy lánycsapattal száll harcba a többségében férfi uralta mezőnyben. A kétszeres J24-es magyar bajnok, a szöuli olimpikon, Székely Antal is felkészült a megmérettetésre. Olaszországból, Németországból, Angliából, Svédországból, Görögországból és Hollandiából egyaránt érkeznek csapatok a versenyre.

A 12 futamos EB érdekessége, hogy 10 hajóra kamerákat szerelnek fel, amelyek folyamatosan rögzítik a hajón történt eseményeket, továbbá több külső kamera is nyomon követi a történéseket, így a vitorlázók minden versenynap után megtekinthetik, és kielemezethetik majd a versenyeket.

A szervezők nem titkolt szándéka, hogy azokon a versenyzőkön kívül, akik szokásos kihívásként ellátogatnak egy Európa Bajnokságra, idevonzzák azokat a csapatokat is, akik tagjai már régen, még a 90-es évek előtt jártak nálunk. Ők a régi, nosztalgikus élmények mellett az elmúlt évtizedek pozitív változásait is új élményként élik majd meg. A csodálatosan megújult Balatonfüred is a rendezvény mellé állt, így a szeptember 21-i nyitó- és 26-i záróünnepség eseményei a főtéren található nagyszínpadon zajlanak majd. A szervezők nagy érdeklődésre és kimagasló, magyar sikerekre számítanak a nyolc napos kontinentális bajnokságon.

Rovat: