Igaz ugyan, hogy számos dolgot nem szeretek Veszprémben (számosat viszont de), most mégis csak egyet emelnék ki, legyen ez bármilyen banális, elcsépelt és uncsi. Ez pedig a szél. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy kis városunkban a szél egyedi, személyiséggel és érzésekkel rendelkező entitás, akinek/aminek megvannak a saját céljai és tervei.

Így aztán hosszú órákon keresztül figyeltem, jegyzeteket készítettem, hátha ki tudom következtetni azokat. Eleddig kevés sikerrel, ezért arra jutottam, hogy a veszprémi szél egyszerűen csak szeszélyes.

Tavasszal kicsit érzelgőssé válik. A giccsesen rózsaszínbe borult fák ágai hínárokként hajladoznak a fejem felett, ilyenkor azt képzelem, hogy a tenger fenekén állok, és csak csodálom az áramlatok játékát. Nyáron bezzeg nem fúj. Ezt például nagyon nem szeretem. Esetleg néha bedühödik, hisztizik, és viharos haraggal tör a városra, felborogatva napernyőket, és tönkre téve napozással, balcsizással, esti berúgással eltervezett hétvégéket.

Ősszel játékossá válik. Ilyenkor, ahogy a kutya próbálja elkapni a saját farkát, úgy kergetik egymást a széltől megzakkant falevelek. Télen komisz, sőt, már-már gonosz lesz. Jégkristályt fúj az arcba, és hideg lehelete a legvastagabb ruha alá is behatol. Ilyenkor az idegszanatóriumok megtelnek hólapátolókkal, akiket az őrületbe kerget az, hogy sose képesek megtisztítani egy utcát vagy garázsfeljárót, mert a szél mindig visszafújja a havat.

És a szoknyák? Nos, igen, ezek után azt hihetnénk, hogy Veszprém egyenlő a huzat felett álló Marylin Monroe-k paradicsomával. De nem. Talán a szél féltékeny a jó lábú csajokra, és nem akar ingyen nyálcsorgatni-valót adni a város férfilakosságának. A veszprémi szél egyszerűen nem hajlandó a nők szoknyáját felkapni. Ezt nagyon utálom.

Veszprém Mary Poppinsban is hiányt szenved, pedig – mint tudjuk – ő oda megy, ahova a szél röpíti. Bár ami igazi, az igaz, számos veszprémi lakos került már a városba a szél révén. Vaskos dossziéim vannak azokról, akiket a szél fújt ide, ki tudja, honnét. Némelyiküknek sikerült beilleszkedni, másoknak még nem.

Veszprémnek szuperhőse sincs. Pedig a húszemeletest az isten is annak teremtette, hogy elszánt arcú bűnüldöző bámulja onnan a várost, mintegy a gonosztevőket kutatva, miközben köpenyét pozőren csapkodja a szél. Minden alsógatyát-kívül-hordó figura ölni tudna egy ilyen adottságokkal rendelkező városért, valamiért mégis elkerülik. Talán a szél itt nem a kívánt látványos módon fújja köpönyegüket, hanem mindig az arcukba csapja, sokat rontva így a zordnak szánt összhatáson. Biztos nem bírja a túl macsó fickókat.

A megfigyeléseim alapján csak egyetlen dologra következtethetek, és minden jellemző tulajdonság, amely a veszprémi szélre igaz, úgymint féltékenység, szeszélyesség, hisztizés, érzelgősség, gonoszság, ezt támasztja alá. A veszprémi szél nőnemű. Ez sok mindent megmagyaráz, ám még több kérdést vethet fel. Sok ijesztő, kétségbeejtő, katasztrófával fenyegető kérdést. És ezt nagyon nem szeretem.