A hazugság, a csúsztatás, a mellébeszélés életünk része. Már-már a zsigereinkben élnek. Ennek ellenére – vagy éppen ezért – vannak olyanok, akik nem bírják mindezt. Ők a „megmondó emberek”. Akik kiállnak az igazságuk mellett, akik belekérdeznek a sűrűjébe. Még akkor is, ha ezért pofán vágják őket, ha ezért hátrányba kerülnek.

Az Index Veszprém indulásakor szókimondó médiaként jelölte meg magát. A hivatalos igazságok mögé kívánt nézni, mindig ki akarta mondani a saját véleményét, és erre sarkallt mindenkit. Véleményt mondott, állást foglalt, miközben nem sértődött meg az őt ért kritikáktól. Ezt az elkötelezettséget, hozzáállást várta el minden egyes újságírójától.

Erre lehet azt mondani, hogy ti örökké fikáztok, hogy ti örökké csak a rosszat látjátok, ti mindig csak a dolgok fonákját mutatjátok be. Lehet, de nem érdemes, mert mi magunk is tudjuk, hogy ilyenek vagyunk. Hiszen ilyenek akarunk lenni!

Egyesek szerint bátrak, mások szerint hülyék vagyunk. Nem tudom, melyik az igaz. Vélhetőleg mindkettő. Egy biztos, mi ilyenek vagyunk, mert ez a belső elvárás magunkkal szemben.

Mi mindig úgy gondoltuk, hogy a világos, egyenes beszéd előre vezet, megoldásra sarkall. Azt is tudtuk, hogy ezt nehéz lesz megszokni, sértődéssel, haraggal jár együtt.

Ezért írunk most arról, hogy mit nem szeretünk Veszprémben.
Azért írunk Veszprémről, mert szeretjük.
Azért írunk most Veszprémről, mert azt szeretnénk, hogy szebb, jobb, élhetőbb város legyen.
Azért írunk róla, hogy előbbre lépjen, hogy fejlődjön.

Szeretjük az utcáit, tereit, hangulatát. A körülvevő hegyeket, a túrázásra alkalmas Bakonyt, a Balatont, a Balaton-felvidéket. Az tájhoz kötődő tüzes borokat, finom vadételeket. Szeretnénk, ha ez a táj, ez a város megőrizné az egyedi arcát, ha gyerekeinknek is élményt, otthont tudna nyújtani.

Ehhez azonban kell a kritika. Néha ki kell mondani, hogy mi a jó, mi a rossz. Nem szabad hallgatni, elhallgatni, csúsztatni. Vélemény kell! Véleményt kell kérni másoktól is. Meg kell mondani a politikusoknak, hogy röhej, amit csináltok, vagy éppen jó. Kérni kell tőlük a koncepciókat, városfejlődési stratégiákat, megoldásokat. És nem engedni, hogy valami maszlaggal, politikai blöffel kiszúrják a szemünket.

Ezért van az, hogy a mi szemünkben nem az az elsődleges, hogy ki melyik párthoz tartozik, hanem az, hogy milyen ember, milyen képességei vannak. Ezen a téren nem állunk jól. Sok munkánk van. Sokat kell még kérdeznünk. Sokszor kell állást foglalnunk. Lehet, hogy a mostaninál erőteljesebben, keményebben, határozottabban. Egy biztos másképpen.

Hogy miként? Az a közeljövőben kiderül!