Nyárbúcsúztatás Székesfehérváron

FEZEN

A FEZEN helyszíne nekem mindig plusz élményt nyújt, hiszen a szomszédságában van az a kollégium és az a gimnázium, ahol a ködbe vesző régmúltban eltöltöttem néhány évet. A péntek esti Helloween koncert alatt jöttem rá például, hogy a koncert helyszínén futottam annak idején a kúpereket.

Az idei FEZENen már öt színpad várta a közönséget, de a helyszín könnyen bejárható, nincsenek túl nagy távolságok. Egy mobilvécében például könnyen összefolyik az alapértelmezett matériák mellett többféle stílus is, simán hallgathattam egyszerre az Escape vidám reggae-jét és a Nevergreen sötét doom metalját. Pláne mindezt nagyon jó minőségben, hiszen a FEZEN hangtechnikusai hallhatóan jól értik a szakmájukat.

A backstage-ben is jártam, hátulról nézni a fellépőket és szemből a közönséget, sorban állás nélkül vehettem a söröket, de ami fontosabb, hogy – a Fezen Rádióban dolgozó kolléga révén – néhány zenekarral is beszélgethettem. A régóta kedvenc Isten Háta Mögöttől megtudtam, hogy javában készül a vadiúj lemez, rajta sok nyalánkság mellett egy VHK feldolgozással, amit a koncerten is hallhattam – finoman szólva nincs rá panasz. A Vágtázó Halottkémekre jellemző húzás, pszichedélia és magával ragadás rendesen jött, mint a hathuszas.

Megismerkedhettem a fiatal, de nagyon szimpatikus helyi bandával, a Kipuval is. Alig két éves múltjuk ellenére összeszokottan és jól nyomták alte-rockos műsorukat, és már igen szép sikereket is elkönyvelhetnek. A Fishing on Orfű fesztivál tehetségkutatójának megnyerésével lehetőséget kaptak egy demo elkészítéséhez Lovasi András stúdiójában, amelynél Tövisházi Ambrus fog nekik segíteni.

Varga Zsuzsával is találkozhattam, aki igazán jó fej, közvetlen és aranyos, a színpadon pedig kemény, pörgős és rutinos énekes, de emellett kellő mértékben játékos. Láthatólag sokat megőrzött gyermeki énjéből, plusz még a játékszereit is megosztja másokkal, hiszen a „Barkácsklub lányoknak” című album három számának sávjait tette közkinccsé, hogy mindenki bátran remixelje őket újra.

A FEZEN összességében hozza egy zenei fesztiváltól elvárt alkotóelemeket, ugrálható koncertek, fiatal lányok, jó hangulat és szubkultúrák keveredése. Kedvenceim a közönségből az a néhány nagyonmetálos volt, akik komplett szerzetesi csuhában bóklásztak söröket markolászva. Látványuk mindig vidám perceket okozott, röhögőgörcs közeli állapottal. Összegezve: a nyárbúcsúztató bulikat érdemes a FEZENre időzíteni.

Rovat: