Nem nyert a város

Sem a Dózsa általános iskola, sem az Egry úti óvoda felújítására benyújtott pályázat nem nyert - közölte a tegnapi közgyűlésen Brányi Mária.

A városfejlesztési bizottság elnöke napirend előtt adott hangot értetlenségének. A Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácstól kapott információk szerint a pályázatok szakmai színvonala meghaladta a szükséges szintet, azokat forráshiány miatt utasították el. Az elutasításról augusztus 28-án kapott értesítést a város. Az illetékes regionális fejlesztési tanács májusi ülésén, zárt napirendi pontként hagyta jóvá a nyertes pályázatok listáját, ám ezt kormánydöntés írta át, ami nem része az eljárási rendnek - közölte Brányi Mária. Felvetésére a szünetben sajtótájékoztatón reagált Hartmann Ferenc, a közgyűlés szocialista frakciójának vezetője, aki egyben a regionális fejlesztési tanács tagja is. Elmondta, az elutasítás mellett a város kapott a pályázatairól egy értékelést, melyet ők nem ismerhettek meg. Horváth György városházi szóvivő viszont közölte, az értékelés nem nyilvános. A képviselő-testület Szentkirályszabadjával összevont ülésen tárgyalt a repülőtér építése miatt szükséges rendezési tervi módosításról. Az előterjesztett változathoz Katanics Sándor (MSZP) módosító javaslatot nyújtott be. Ennek lényege, hogy a repülőtér indulásáig a terület beépíthetőségében ne korlátozzák jobban a beruházót, mint amennyire azt az eladáskor kötött szerződésben megtették. Javaslata mellett foglaltak állást a repülőteret megvalósítani szándékozó BudaWest Zrt. jelen lévő képviselői is, ám a veszprémi városatyáktól - hajszál híján - mégsem kapott többséget, tízen elfogadták, tízen elutasították, ketten pedig tartózkodtak.

A végszavazás előtt Keszey János, Balatonalmádi polgármestere közölte, a két testület megalapozatlan döntésével tönkreteszi a Balaton-parti települést. Dr. Dávid Gyula almádi képviselő kilátásba helyezte, hogy itt a helyszínen produkálja azt a zajszintet, melyet majd nekik el kell viselniük. Ennek ellenére mindkét testület egyhangúlag fogadta el a rendezési terv módosítását, tehát a repülőtér építése zöld utat kapott. A döntés eredményeként a BudaWest Zrt.-nek két éven belül át kell adnia a repülőteret. (napló)

Rovat: