Vagy mondhatnám másként: rövid flört, könnyed kaland. Németh Gábor író jegyezte meg valahol egyszer, mennyire fontosak azok a könyvek is, amelyeket épp csak leveszünk a polcról, belelapozunk, átolvasunk, akár csak egy sor, akár pár oldal vagy fejezet kedvéért.

A könyvbúvár számára minden könyv potenciális lehetőség az újabb szellemi kaland, tudás megszerzésére, de időnk véges, a művészet hosszú. Mégis hatalmas tudás raktározódhat el évről évre az agyunkban az efféle rövidebb-hosszabb kalandok során, közben. Talán észre sem vesszük, mert nem léptünk vele komolyabb kapcsolatba, nem léptünk a kötettel tartós házasságra, mégis belekóstoltunk kissé, elcsábított, és lopott tőlünk néhány órát, percet. Gyengék voltunk, beleszerelmesedtünk, úgy éreztük, birtokolni kell őt legalább egy éjszakára.

Olyan kötetek, amelyeket nem olvasunk végig, vagy csak átolvastunk, letettük a felénél, kíváncsiak voltunk benne valamire, mégsem fogadjuk be teljes egészében. Az ilyen könyvekről ritkán mer írni az ember, mert nem ismeri őket eléggé. S külön kategóriát képeznek például részemről azok a könyvek, amelyeket elolvastam ugyan, de idő, mondandó, fontos vélemény híján nem írtam róluk semmit sem.

Ilyen könyvekről lesz most szó, mert hónapok óta bűntudattal gondolok azokra a művekre, amelyek iszonyú sok információval, tudással, szellemi táplálékkal szolgáltak, noha soha nem beszélek róluk, mert vagy rövid kalandok voltak csak, vagy miután elolvastam, nem rögzítettem őket az olvasmánynaplóimban.

Kezdem mindjárt Nádasdy Ádám új kötetével, amely mindössze egyetlen éjszakára kért bebocsátást a hajlékomba. A kötet címe: Prédikál és szónokol. Nem fogok írni róla, noha óriási élmény volt számomra. Nádasdy, aki költő és nyelvprofesszor egyben, szórakoztató módon, hatalmas tudással és hajlékony, kreatív nyelvészként képes lenyűgözően izgalmas tárcákat írni a nyelvről. A kötet a szerző elmúlt néhány évben megjelent írásaiból tevődik össze. S a legszimpatikusabb benne az, hogy radikálisan szakít a hetvenes-nyolcvanas évek akadémista felfogásával, vagy a napjainkban „nyelvromlást” vizionáló nyelvművelők konzervatív tanaival. Aki egy kicsit is érdeklődik a nyelv, a nyelvészet iránt, azonnal vegye a kezébe.

Ha nem is ennyire professzionális, körülbelül ugyanilyen érdekes volt Burget Lajos Retró szótár című könyve, amely szótárszerű alapossággal gyűjtötte egybe azokat a szavainkat, amelyek valamilyen módon az elmúlt ötven év világához kapcsolódtak, s vagy már kimentek a divatból, vagy pedig – s ez a leggyakoribb – a gulyásszocializmus halálával elveszítették jelentésüket. Csak néhány jellegzetes példa: bambi, úttörővasút, fecske, Röpülj, Páva!, tervgazdaság, VIT, káder, tantusz, társbérlet, építőtábor, farmotoros Ikarusz.

Innen tudtam meg például, hogy a „maszek” szavunkat eredetileg Kellér Dezső – a hatvanas évekbeli szocialista stand-up comedy klasszikusa – alkotta egy tévéműsorban, a magánszektor szó rövidítésével. Annak, aki még részese volt a nyolcvanas éveknek, ismerős lehet egy csomó kifejezés, de a rendszerváltás utáni generáció számára bizonyára bőven akadnak ismeretlen szavak.

Ugyancsak komoly hatással volt rám Eötvös Károly, az Utazás a Balaton körül című könyve, amely hiánypótló kiadásként jelent meg 2007-ben. Ebben a jeles tizenkilencedik századi szerző barátaival körüljárja a régi Balatont, s történetekkel, legendákkal, a Balaton és közvetlen régiójának százötven éves múltjával ismerteti meg olvasóját. Az alkotás minden Magyar Tenger iránt rajongó lélek egyik fontos kalauza lehet. Alapmű, kiváló irodalom és izgalmas művelődéstörténeti regény egyszerre. Már a könyv második része is forgalomba került nemrégiben – A balatoni utazás vége címmel –, ezt is illik majd kézbe vennem.

Az előző kettőhöz hasonló jellegű kiadvány, a retró és a nosztalgia, valamint a Balaton legendáját megragadó kötet Gál László Ó, a Balaton, régi nyarakon c. képes albuma, amely az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek Balatonját mutatja be, különböző visszaemlékezések és rendkívül ritka, réges-régi fényképek alapján. Ha van könyv, amely hitelesen visszaidézi a huszadik század második felének autentikus Balaton-életérzését, akkor ez az. Aki őslakos, annak fokozottan kötelező és hátborzongatóan izgalmas, de mindenkinek alapélmény kézbe venni a kötetet, ha már legalább egyszer is járt vagy nyaralt akkoriban a tónál.

A borkultúrával kapcsolatos és pillanatnyilag beszerezhető könyveket az elmúlt másfél évben rendhagyó gyorsasággal kivégeztem. Szinte mindent elolvastam a borról, a borkészítésről, a borkóstolás titkairól, a szőlőfajtákról, a szőlőtermelés tudományáról, a magyar és külföldi borvidékekről.

Az aktuális lexikonok és kézikönyvek mellett (Magyar borok évkönyve, Borkalauz) hatalmas albumokat és szakértői köteteket lapozgattam éjszakáról éjszakára. Hugh Johnson A bor története vagy A világ boratlasza című átfogó munkája különösen sokat nyújtott, de nagyon tetszett Tompa Imre Hogyan legyünk alkoholisták? c. kötete, vagy a világhálóról is ismert Művelt Alkoholisták borzsebkönyve, melyek mai nyelven, közérthetően és rendkívül szellemesen osztanak meg értékes információkat a borokról.

Ugyancsak fontos mérföldkő volt Botos Ernő Péter és Maracinkó Ferenc Tokaj boratlasz c. óriási albuma, s egyik kedvencem Ambrus Lajos Lugas c. könyve, amely lényegében egyfajta magyar bormonográfia, s a magyar bor és szőlő történetének tudnivalóival lepi meg a Kadarkára vagy Bakatorra szomjas olvasót. De említhetném még a Borbarátok birtokleírásait vagy a különféle alkalmi kiadványokat, amelyek a legjobb magyar pincészeteket rangsorolják. Egyszóval mindent, amit csak lehet.

S ezzel remélhetőleg még nem értem a végére. Ahogy Shakespeare mondja: „Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok s mindig szomjazom” Borra és borkönyvekre egyaránt.

Akármennyire nincsen rá időm, azért a költészet, a tudomány és a történelem is érdekel. Éppen ezért persze nem hagyom ki egyik nyáron sem a Szép versek aktuális antológiáját (pillanatnyilag Györffy Ákos a kedvenc) , ahogy Jónás Tamás és Kántor Péter új verseskötetébe is beleolvastam.

Meglepő intenzitással lapoztam Csányi Vilmos etológus és Lukács Béla elméleti fizikus közös riportkötetét is, amelyet Révai Gábor állított össze Beszélgetések nem csak tudományról címmel. Érdeklődésem fő tárgya egyébként Lukács Béla, aki két éven keresztül rendszeresen szerepelt meghívott vendégként Friderikusz műsorában, és lehengerlően volt képes mesélni az univerzum rejtélyeiről. Ebben a kötetben is képes meghökkenteni rajongóit, ezúttal sok esetben nem is a fizika, hanem a történelem kapcsán.

S ha már történelem: eszméletlenül érdekes volt Tabajdi Gábor és Ungváry Krisztián közös tényfeltáró munkája, az Elhallgatott múlt, amely a politikai rendőrség működését mutatja be az elmúlt ötven év Magyarországán. Hideglelős dokumentumokkal és képekkel illusztrálja, mennyire fontos volna végre tiszta vizet önteni a pohárba, tizennyolc évvel a rendszerváltás után.

Hasonlóképpen nagy élmény a kitűnő történész, Romsics Ignác szerkesztésében megjelent A XX. század (képes, ill. rövid) története, amely egyszerre két kiadásban, egy kivonatos, illusztrációkban szegény és egy óriási, gazdagon fényképezett albumban is napvilágot látott. Aki alapműveltségét frissítené, vagy egyszerűen egy alapkönyvre vágyna, amely eligazítaná őt hitelesen a huszadik század történelmének káoszában: aligha lehet ennél jobb választása. Korrekt, előítéletektől és napi politikától mentes kiváló munka.

De maradjunk végül az irodalomnál. Jean-René Huguenin, az elfeledett francia író 1962-ben autóbaleset áldozata lett, és mindössze egyetlen regénye jelent meg. Óriási várakozással fogtam neki a Naplójának, amely egy önmagával vívódó elme keserű világát ígérte, s azzal a reménnyel töltött el, hogy saját, egykori (vagy mai?) alakmásom dilemmáival szembesít majd. Mégis csalódtam, mert Huguenin, akármekkora önmarcangoló, hihetetlenül energikus és optimista, mi több, bőséges hit él benne az erővel és a transzcendens világgal kapcsolatban. A szomorú vég sajnos nem az ő reményeit igazolta.

S még csak azután jönnének azok a könyvek, amelyeket elolvastam ugyan, de sajnos főként idő híján nem volt alkalmam írni róluk, pedig óriási élményt jelentettek. Az elmúlt egy év során ilyen volt David Mitchell Szellemírók című fenomenálisan misztikus regénye, amely egy lélek útját követi a világban, aki különféle világtájakon, emberről emberre vándorol a testekben. Vagy Györe Balázs Halottak apja című regénye, amely a kortárs önéletrajzi fikciók sorában az egyik legjobb munka, s komoly inspirációt adott a saját írásaimhoz. S akkor még nem beszéltem az irodalmi folyóiratokról, a Filmvilágról vagy az internetes magazinokról.

Folytathatnám még, de most már befejezem. A lényeg, hogy számtalan egyéjszakás könyv, olvasmány is alakítja az embert, amelyről alig tesz említést általában. Csak beépülve végzik el ezek a művek láthatatlan aknamunkájukat, mégis jó néha feleleveníteni őket.

Itt voltak, itt vannak.

Novics János