Februárban a jelentkezési lap feladva, májusban emelt szintű érettségi sikeresen megcsinálva, júliusban pedig a számítógép előtti görcsös üldögélés. Aztán jön a nagy csapás, hogy mindenhova kevés lett a pont. Miután a világunk romjaiban, másnap magunkhoz térünk, utána nézünk, miért is? Hát itt nem érvényes ez, ott pedig egyszerűen elfelejtették figyelembe venni az emelt szintű érettségi pluszpontjait, máshol meg majdnem 100 ponttal emelkedett a ponthatár. Hát ilyenkor mit tesz az ember lánya?

Bemegy a helyi kis egyetemünkre, és megpróbál értelmesen beszélni valami illetékessel. A válasz egész egyszerűen az, hogy nem tehetnek semmit. Aztán valaki mégis megoldást kínál: jelentkezni kell pótfelvételin költségtérítéses képzésre, és majd nagyon jól tanulni, és szépen átveszik egy félév után. Átsírt éjszakák és nagy családi tanácsok után úgy döntenek, hogy valahogy majdcsak kiizzadják az első félév költségeit. Természetesen nagy nehezen sikerül, mindenki boldog, hogy lányuk mégis megkezdi az egyetemet szeptemberben.

Aztán letelik az első félév, az átlag jóval 4,5 fölött van, irány a tanulmányi osztály. Nagy nevetések, mert ilyen nincs, hogy valakit átvesznek. A vita során persze elismerik, hogy az ország legtöbb egyetemén ilyen átlaggal már rég nem kellene fizetni, de ez nem az a hely. Egy éven belül ez már a második pofára esés! Aztán egy kívülálló megsúgja, hogy kérjenek fizetéscsökkentést. Érdekes, hogy ezt az egyetemi szervek nem tanácsolták, csak hülyének nézték a félős gólyát. A lényeg, hogy csökkentették, most megint mindenki boldog.

A nyár azzal telik, hogy valami megoldást keresnek az átvételre. Ha több száz egyetemen működik, akkor itt miért nem? Persze ez még a második évben is lehetetlen. Aztán szemet szúrnak az új emberek a szakon, merthogy mérnöki karról átjelentkeztek bölcsészetre. Na, ez önmagában érdekes, hogy ilyent engednek, de legyen! Ők kitartanak, fizetős lányunk pedig morog magában. Hiába nem üti meg az átlaguk még a hármast sem, maradhatnak államilag finanszírozotton. Pedig oda akkor lenne esély bekerülni utólag, ha üresedés van. Az pedig a jelek szerint nem volt.

A következő felháborító dolog akkor történik, amikor megtudja, hogy sokan már 7–8 éve ingyen tanulnak az egyetemen. Szakokat váltogatnak, de a diploma közelébe sem kerültek még. Ezért nem ők a hibásak, hanem a rendszer. Hiába tanul valaki jól, fizetnie kell. Aki pedig bukdácsol, az ingyen elvan. Az egyetemi oktatásnak nem erről kellene szólnia. Tavaly óta már kiszűrik a nem jól teljesítőket, a jókat pedig átveszik. De aki a régi rendszerben került be, annak esélye sincs ilyenekre, mert ez rá nem vonatkozik. Így hát hiába jó tanulmányi átlag: a gatyamadzagot egyre szorosabbra kell húzni, hogy a lány be tudja fejezni az iskolát.

Ani
annni@citromail.hu