A lassan véget érő nyár egyik legszebb emléke az augusztusi balatoni borfesztiválok időszaka. Hagyományosan Balatonalmádin és Balatonfüreden rendezik meg ezt a napjainkra csaknem egy hónapossá nyúlt rendezvényt, amely minden borbarát egyik legfontosabb orientációs bázisa.

Van persze néhány hibájuk: például, hogy nem tartanak egész nyáron át, júniustól kora szeptemberig, hogy nem tartózkodhatunk minden este a pavilonok közelében, és nincs annyi temérdek pénzünk, amennyit igazából szívesen elköltenénk a remek borokra.

Augusztusban elsőként a Balatonalmádi Borfesztivál standjainál jártam, újabb élményekre vadászva. A legfőbb különbség az almádi és a füredi borfeszt közt, hogy Almádban az ország sokféle borvidéke képviselteti magát, míg Füredre kizárólag a balatoni borgazdák érkeznek. Ennek ellenére én már Almádiban badacsonyi borokat akartam kóstolni és venni, meg jóféle balatoni vöröset.

Fehérből impozáns volt a felhozatal, ittam és vettem Szürkebarátot Nyári Ödön pincéjéből, amely a Hegymagasról csepegteti remek nektárját, Szeremleytől is vásároltam némi csodás Rajnai rizlinget. A Kéknyelű lett volna még a fő cél, de Nyári pincéjénél csak félédes volt belőle, palackja 3000 forintért, Szeremley ugyanezért szárazban majdnem 4000-et kért. Tudom, hogy a kéknyelű kényes fajta, alig pár hektár van belőle az országban, és ahhoz is Budai zöldet kell telepíteni, hogy beporozza, tehát magasabb árkategóriába tartozik ez a ritka ősmagyar fajta, mint a társai, ennek ellenére rádöbbentem, hogy én, mint rendszeres borivó, ennyit sajnos nem tudok adni egy borért. Ennyi pénzért már 3–4 finom üveget is vehetek. A másik csalódás a középkategóriás pincészetek vörösei voltak: gyakran vékony, tartalmatlan, színtelen italok. Persze, a Balaton-felvidék mindig is a fehéreiről volt nevezetes.

Viszont megtapasztalhattam, hogy az erdélyi Arad-Hegyalja micsoda isteni borokat ad. Balla Géza pincészetéről, amely a Wine Princess nevet viseli, már sokat hallottam, és most, hogy megkóstoltam ménesi Kadarkájukat, egyszerűen rabul ejtett. Eszméletlenül koncentrált, bűvös illatú, tökéletes vörösbor, ebből bizony – bár szigorú áron mérték, nem volt más választásom – vennem kellett egy üveggel. Ünnepnapra illő, nagy bor. Közöltem is a tulajdonossal, hogy ez az élmény átalakította az eddigi Kadarka-víziómat. Volt még ott a pulton persze Kadarka aszú is, amelyről alig lehetett hallani évtizedek óta, noha Tokaj mellett pont Arad-Hegyalján lehet készíteni aszút, ráadásul vörösből. Ez viszont már meghaladta fizetőképességemet, decije 800 volt. Na, majd egyszer. A Balatonalmádi Borfeszt legfeljebb csak azért veszített értékéből, mert kissé későn, este 6 körül nyitottak csak a pavilonok, és néha elviselhetetlen sramlizenét nyomtak a közeli színpadon, amely néha még a torkot is megkeserítette.

A Balatonfüredi Borhetek a régió grandiózus bortalálkozója. Közel harminc pincészet sorakozott fel idén is a Tagore sétányon, a part mellett. Bár itt csak a balatoni vidék borászai csapolják meg hordóikat, azt kell mondanom, az igazán nagy tételeket megint ezen a helyen ittam.

Figula Mihály pincéjénél természetesen kötelességszerűen megjelentem, de nem csupán az őszinte gyász vezérelt, hanem a vörösük is, amely kereskedelmi forgalomban alig kapható. A Cabernet-Merlot 2007-es cuveé-jük ezúttal még a 2006-os vörösüket is lepipálja.

Ugyancsak nagy felfedezés volt Béla és Bandi pavilonja (Fodor pince, nem tévesztendő össze az aszófői Fodorvinnel!) , de a legnagyobb meglepetést mégis a jól ismert csopaki Jásdi gazda okozta. A csopaki bor elsősorban rizlingjeiről ismert, Jásdi azonban ezúttal olyan csodálatos vörös házasítást kínált a pavilonjánál, amely szerintem akár a legjobb villányi tételekkel is felveheti a versenyt.

wolferl