Címvédésre készülnek a veszprémiek
Beküldte szerk -
A hazai bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése prioritást élvez a csapat céljai közül, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb tizenhat közé jutás a minimális célkitűzés hangzott el az MKB Veszprém hétfői sajtótájékoztatóján.
Mocsai Lajos vezetőedző, Iváncsik Gergő válogatott kézilabdázó, Dr. Magyarády Péter gazdasági és operatív elnök, valamint Hajnal Csaba ügyvezető elnök tájékoztatta a média képviselőit a KEK-győztes, bajnoki címvédő MKB Veszprém felkészüléséről, terveiről és az Uniqa Bajnokok Tornája előkészületeiről.
Hajnal Csaba elmondta, hogy a hazai bajnokság és a Magyar Kupa megnyerése prioritást élvez a csapat céljai közül, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb tizenhat közé jutás a minimális célkitűzés. A bajnokságban a tavalyi évhez hasonlóan ismét szomszédvári rangadóval kezd az MKB, a Balatoni KC látogat a Veszprém Arénába. Az ügyvezető arról is beszámolt, hogy a KEK-győzelemnek köszönhetően az EHF versenykiírása szerint a 2009-2010-es évadban továbbra is két magyar csapat indulhat a BL-ben.
Mocsai Lajos mesteredző számolt be a felkészülésről. A játékosoknak mindössze négy hét nyári pihenője volt, majd július 16-án indult az alapozás, ami mostanáig sok edzéssel és tizenhárom felkészülési mérkőzéssel ért véget. Két fontos dologra kellett kitérni, a kézilabda specifikus felkészítési rendszerére és az egyéni tehetségképzésre. A vasárnapi Zagreb elleni mérkőzésről elmondta, hogy kiváló csapat ellen játszottak, de a végjátékban két hiba miatt a horvátok döntetlenre hozták a mérkőzést. A büntetődobásoknál a veszprémiek eggyel többet hibáztak és ezért az RK Zagreb ismét elvitte a balatonfüredi serleget. A veszprémiek vezetőedzője elárulta, örömteli, hogy a Gyöngyös, a Debrecen és a Balatoni KC is megerősödött a nyáron, ezzel izgalmasabbak lesznek a hazai bajnoki mérkőzések.
Dr. Magyarády Péter kiemelte, a legfontosabb a bajnoki cím megvédése, mivel ezt várják a legjobban a támogatók. A hazai és nemzetközi kupában pedig bármi előfordulhat, a jó szerepléshez a klub elnöksége minden segítséget megad.
Az MKB válogatott balszélsője, Iváncsik Gergő is kapott kérdéseket a média képviselőitől. Elmondta, hogy az új játékosok gyorsan beilleszkedtek a játékrendszerbe és fiatalságuk ellenére meghatározó játékosok lehetnek hamarosan Veszprémben.
Ezután a klub vezetői tájékoztatást adtak a szeptember 20-21-én Veszprémben megrendezendő Uniqa Bajnokok Tornája 2008-ról. Olimpiai-, világ- és Európa bajnok játékosok érkeznek a bakonyi városba, ezért mindent meg kell tenniük a rendezőknek, hogy panasz ne érje őket. Klubszinten az a torna lesz 2008-ban a legmagasabb kategóriájú rendezvény a földrészen.
A piszkos anyagiak is szóba kerültek, a torna teljes költségvetése 60-70 millió forint körül van, a csapatok pénzdíjával együtt. Persze minden attól függ, hogy hányadik helyen végez az MKB Veszprém csapata, hiszen a csapatok körülbelül 60 ezer eurót vehetnek fel a pénztárnál, természetesen a helyezések függvényében.
A klub vezetői szeretnének zsúfolásig telt lelátók előtt sikeres tornát rendezni, hiszen az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vezérkara jelezte részvételét Veszprémben a jövő hétvégén.
Óriási sajtóérdeklődés kíséri a rendezvényt, hiszen a hazai televízió- és rádiócsatornák, valamint írott és internetes médiumok mellett az Eurosport mindkét csatornája, valamint több német és spanyol televíziós csatornán kívül az Al Jazeera angol és arab nyelvű csapata is bejelentkezett. (sporthíradó)